PM: A Fidesz kádári módszereket használ

2013. március 29. 14:33

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség véleménye szerint a Fidesz a „legsötétebb kádári módszereket használja az ellenzéki hangok elnémítására”.

2013. március 29. 14:33

Szabó Tímea, a PM társelnöke erről annak kapcsán beszélt az MTI-nek, hogy péntek reggel a rendőrök előállítottak a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik március elején részt vettek a Lendvay utcai Fidesz-székház udvarának „elfoglalásában”. A független politikus kijelentette: az előállítottaknak két alapjoga is sérült. Véleménye szerint azzal, hogy a fiatalokat előzetes idézés kiküldése nélkül állították elő, megvalósult a személyi szabadság megsértése. Hangsúlyozta, hogy a hatályos törvények alapján csak bűncselekmény elkövetése közben tetten ért vagy szökésben lévő személyt kell azonnal előállítani. Hozzátette: Szabó Máté ombudsman korábban kimondta, hogy minden egyéb esetben meg kell indokolni az azonnali előállítást. Megjegyezte: az értesítés nélküli előállítással a két fiatal védelemhez való joga is sérült.

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetségi véleménye szerint Fidesz már a „legsötétebb kádári módszereket használja az ellenzéki hangok elnémítására és semmilyen jogellenes lépéstől sem riad vissza” – jelentette ki. Megjegyezte, a nyolcvanas években is március 15. előtt egy nappal állították elő az ellenzékieket, ahogy a mostani előállítás is egy nappal a Fidesz-székház elé tervezett újabb demonstráció előtt történt. Végül leszögezte, hogy a PM és az Együtt 2014 nem vett részt a Fidesz székház udvarának március 7-i elfoglalásában, de szimpatizálnak a fiatalok törekvéseivel. Egyúttal felkérte az összes, magát demokratikusnak valló pártot, hogy közösen ítéljék el az előállításokat.

A hvg.hu számolt be arról, hogy péntek reggel idézés nélkül őrizetbe vették a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik részt vettek a Lendvay utcai Fidesz-székház udvarának „elfoglalásában”. A két hallgatót nyilvántartásba vették, majd elengedték. Egyikőjük, Birtalan Gergő a hvg.hu-nak elmondta, csoportosan elkövetett garázdaság miatt akarták kihallgatni gyanúsítottként.

A Magyar Nemzet keddi számában számolt be arról, hogy „a Fidesz budapesti székházának megtámadása miatt” csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt nyomoznak. A napilapnak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta: a Lendvay utcai épületnél történtek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság március 22-én rendelt el nyomozást. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön arra szólította fel Bajnai Gordont, az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetőjét, hogy hívja vissza azokat „a felheccelt fiatalokat”, akik újra a kormánypárt budapesti, Lendvay utcai székházánál készülnek tüntetni. Azt mondta: „a Bajnai-gárda tagjai” e hét szombatjára ismét a Fidesz Lendvay utcai székházát választották célpontjuknak, ugyanazok, akik március 7-én „erőszakosan és törvénytelenül betörtek” az épületbe, „törtek-zúztak és megfélemlítették az ott dolgozókat”.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flyb
2013. március 29. 17:52
Vissza hullik a fejükre nemsoká!!!
Greffiti
2013. március 29. 17:31
Na ba+. Orbánt a kádár korban megverték. Nektek is az hiányzik anarhisták?
vizipipa
2013. március 29. 17:16
Tímea! Bizony szomorú, hogy ilyen buta vagy. Akit Kádárék bevittek a fontos napok előtt, azt csak utána engedték el. Nem úgy mint most a hahásokat.
székely
2013. március 29. 16:32
Hazugság , hogy megfélelmítés céljából kisérték be a fiatalokat a rendőrségre. Csak Kocsis és Selmeci nem akarta megijeszteni Őket. Megkérdezték a rendőrségen, hogy milyen süteménnyel, vagy ropogtatni valóval kedveskedjenek fiataljainknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!