Levél Sassoli EP-elnöknek

2020. március 25. 17:33

A LIBE bizottság a magyarországi veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló közleménye kapcsán.

2020. március 25. 17:33
Deutsch Tamás
Deutsch Tamás

„Tisztelt Elnök Úr!

Nagy megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a LIBE bizottság elnöke »írásbeli eljárást« kezdeményezett abból a célból, hogy »egy sajtóközleményben fejezze ki aggodalmát a Magyar Országgyűlés veszélyhelyzet meghosszabbítására, illetve a Büntető Törvénykönyv módosítására irányuló szavazása kapcsán, és arra kérje az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a törvényjavaslat összeegyeztethetőségét az EUSZ 2. cikkében foglalt uniós alapértékekkel«. 

Gyalázatos, hogy a halálos koronavírus járvány közepette, amely több millió európai életét fenyegeti, az Európai Parlament szakbizottsága ahelyett, hogy idejét és intellektuális képességeit a megelőzés és az európai emberek életének védelmében hasznosítaná, hazugságokon alapuló, gonosz pártpolitikai csatározásokban vesz részt. 

Szeretném hangsúlyozni, hogy a Magyar Kormány veszélyhelyzet meghosszabbítására irányuló javaslata tiszteletben tartja a jogállamiságot, és az egyetlen célja az emberi életek megmentése. Szeretném biztosítani arról, hogy a Magyar Országgyűlés által követett eljárás teljes mértékben az Alaptörvény által veszélyhelyzetre előírt szabályokon alapul. Hadd emlékeztessem arra is, hogy különleges jogrend idején az Alkotmánybíróság zavartalanul működik. E jogállami garanciák szerves részei az Alaptörvény 53. cikkében foglalt különleges jogrendre vonatkozó rendelkezéseknek. 

Teljes mértékben egyetértünk abban, hogy a demokratikus értékek és alapelvek védelmet élveznek válsághelyzetben is, azonban ugyanilyen fontos, hogy az egyenlő és tisztességes bánásmód elve is védelemben részesüljön. Ha a LIBE bizottság úgy dönt, hogy megvizsgálja e vészhelyzetben alkalmazott intézkedések uniós joggal való összhangját, ezt MINDEN tagállam esetében meg kell tennie, és nem szabadna csupán egyetlen tagállamot önkényesen kijelölnie. 

A svéd parlament friss döntése, miszerint a parlamenti képviselők számát 349-ről 55-re csökkentik, Franciaországban a kétéves vészhelyzet elrendelése és rendeleti úton történő kormányzás bevezetése 2015 és 2017 között, Macron elnök úr mostani bejelentése miszerint “háborúban állunk”, vagy a lehetséges kétéves határzár elrendelése a cseh kormányzat által, mely a csehek számára lehetetlenné tenné az országuk elhagyását, csupán pár olyan példa, amelyek az egyenlő bánásmód alapján, pártpolitikai előítéletek nélkül szintén mélyebb vizsgálatra adhatnak okot. 

Ennek fényében a LIBE eljárását elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartjuk, és elvárjuk, hogy e Ház elnökeként felemelje a hangját ellene. 

Szíves együttműködését köszönjük.

Deutsch Tamás

európai parlamenti képviselő
az Európai Néppárti Képviselőcsoport magyar delegációjának vezetője”

Összesen 319 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mjuliahaj
2020. március 28. 07:31
Na, vége!!!
mjuliahaj
2020. március 28. 07:30
Sassoli, az EU olasz elnöke, aki március 10-én biztonságos home office üzemmódba vonult, otthonról akadályoz másokat, köztük a saját hazáját is? Mert Conte miniszterelnök úr, a demokratikus-humánus eszmék elkötelezett híve, igazán nem vádolható illojális hozzáállással, aki még 1-n is beengedte az országába az ún. menekülteteket (egyenesen sorjáztak egyesével a karantén-sátorba)... De még ő is keserűen felhánytorgatta az EU-nak, ha már nem segített a hazájának az EU semmit a z égvilágon, legalább akadályokat ne gördítenének! Olasz polgárok szerte az országban húzzák le az uniós zászlót, és tűzködnek ki helyette kínai meg orosz zászlókat, hálás köszönettel! La Repubblica - Coronavirus, Sassoli si mette in quarantena per sicurezza - Dirigo l Europarlamento da casa Mandiner - Önkéntes karanténba vonult az EP elnöke
mjuliahaj
2020. március 28. 07:27
Már kiszedtem minden írásjelet, mégsem...
mjuliahaj
2020. március 28. 07:23
Miért nem tudok 3 napja itt hozzászólni - Csak latin karakterek, számok és írásjelek engedélyezettek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!