Magyarországért aggódik az EP alkotmányügyi bizottsága

2018. március 21. 18:46

A bizottság szerint uniós alapértékeket sérthetünk, júniusban akár elindulhat a hetes cikkely szerinti eljárás Magyarország ellen.

2018. március 21. 18:46

Elfogadta a magyarországi helyzettel kapcsolatos véleményét szerda délelőtt az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottsága (AFCO), a nagy többséggel megszavazott dokumentum szerint „mély aggodalomra” adnak okot a közelmúltbeli fejlemények az országban.

Uniós alapértékeket sérthet Magyarország

A 15 igen szavazattal, 4 ellenében, 5 tartózkodás mellett jóváhagyott dokumentumban hangsúlyozták: Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós alapértékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

Az elfogadott szövegben aggasztónak nevezték a közelmúltbeli magyarországi intézkedéseket, amelyek – mint írták – veszélyeztetik egyebek mellett az alkotmányos rendszer működését, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlenségét, illetve a véleménynyilvánítás, a sajtó, a gyülekezés, az egyesülés és a tudományos élet szabadságát, az egyenlő bánásmódot, a szociális és a kisebbségi jogokat, valamint a migránsok, menedékkérők és menekültek emberi jogait.

Kiemelték, hogy az AFCO osztja a Velencei Bizottság által korábban megfogalmazott aggályokat, és úgy véli, hogy ezek közül többet azóta sem sikerült orvosolni. Rámutattak, hogy minden tagállamnak tiszteletben kell tartania a közös alapértékeket. Továbbá arra is kitértek: sajnálatos, hogy „a magyar intézmények időnként ellentmondásos és félrevezető retorikát használnak az Európai Unióról”.

Indulhat a hetes cikk?

A szakbizottságban még januárban vitáztak a magyar helyzetről. A téma azért volt napirenden, mert az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő magyarországi különjelentéséhez mások mellett az AFCO is csatolni fogja a véleményét. A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó különjelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, mely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.

A LIBE jelentéstervezetéhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagország egyhangú támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

Schöpflin: Kitalált Magyarországról szól a jelentés

Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője az ülés után magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: az EP szakbizottságának szövege egy kitalált Magyarországról szól, tartalma nagyon messze van a valóságtól. Véleménye szerint a jelentés nagyon erős Fidesz ellenes szellemben született, amely kiváló anyagot biztosít a közelgő magyarországi választásokhoz, ugyanis egyértelműen igazolja a magyar Állítsuk meg Brüsszel elnevezésű kampányt. Véleménye szerint a szöveg bizonyíték arra, hogy miért kell megállítani Brüsszelt, ha ugyanis egy szakértői csoport nem a tényekből indul ki, akkor azt valóban le kell állítani.

Meglátása szerintszinte valamennyi tagállamban vetődnek fel jogi problémák, azonban Lengyelország és Magyarország kerül csak napirendre, rajtuk kívül egyetlen más tagországgal sem foglalkoznak. Ha nem Magyarországról lenne szó, akkor egy ilyen szöveg elfogadása elképzelhetetlen lenne – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2018. március 22. 10:25
Ugye féreg EP felfigyeltetek a "KÖVETELI" szóra? Ja, hogy nem, mert ez nálatok evidens? Mocskok!
formaegy
2018. március 22. 10:22
Na akkor egy friss (tegnapi) szösszenet az aggódó EP-nek! "Gyurcsány és a szocik egyik képviselője akasztással fenyegeti a kormánypárti választókat. Kroutil Gyulának a Facebookon gurult el a gyógyszere, ahol igazi bolsevik munkásőrré vedlett vissza. Fideszesek felakasztását, meglincselését, „felszúrását”, gépfegyverrel történő likvidálását követeli a Gyurcsány-párt egyik politikusa." Ne M.o.-ért aggódjatok, hanem az aljas magyar ballib féreg barátaitok miatt, akik olyan aljas fenyegetés sorozatot árasztanak naponta, hogy fel lehet tenni a kérdést: Vajon mennyi köszönhető a mocskos nyugatnak, hogy ilyen aljassá váltak az emberek? Minden! Aljas módon avatkoztok be Magyarország belügyébe mocskos férgek úgy, hogy nem akartok addig nyugodni, míg itt is végre nem hajtjátok az ukrajnai, szlovák puccsotokat, hogy elérjétek céljaitokat! Nektek köszönhető, hogy ezek a hazaáruló férgek ilyen szinten süllyedtek a mocsárba, nektek köszönhető az a gyűlölet áradat amit ezek nap, mint nap véghez visznek, mert lábat adtok alájuk, csakhogy a mocskos merkelcsordáitokkal célt érjetek! Süljön ki a szemetek! Ilyen aljasság, ilyen embergyűlölet még az átkosban sem volt! A félelmet, a mocskot, a gyalázatot, a gyilkosságokat, ártatlan emberek halálát, fájdalmat és békétlenséget okoztok nap, mint nap Európában! Erre büszkék lehettek férgek! Ezért nem aggódtok mi? Ti pedig ballibesek! Büszkék lehettek magatokra, hogy minden napra jut egy aljas fenyegetés! Szégyelljétek magatokat! Fussatok a féreg nyugati barátaitokhoz! Gyalázat, hogy nem hagyjátok békében, nyugalomban élni az embereket! Erről nem habzik a szátok mi? Pfff!
u.cserkész
2018. március 22. 09:29
Szóval az EU aggódik Magyarország miatt?! Én is aggódom az EU miatt, mert eredetileg egy jó elképzelés volt.
balbako_
2018. március 22. 08:46
Ezt a nyomorúságos komédiát már leírta J.Heller a 22 csapdája c. könyvének hadbírósági tárgyalásánál. "A hadbíróságnak három tagja volt. A nagy, kövérbajszú, pöfe-teg ezredes,Scheisskopf hadnagy és Metcalf őrnagy, aki megpróbált acélosannézni. Mint a hadbíróság tagja, Scheisskopf hadnagy volt az egyik bíró, aki majd mérlegeli az ügyész által Clevinger ellen beterjesztett vádat.Scheisskopf hadnagy volt az ügyész is. Clevinger mellé védő tisztet neveztek ki. A védő tiszt Scheisskopf hadnagy volt.Ez az egészirtózatos zavarba hozta Clevingert, és rettegésében citerázni kezdett a lába, amikor az ezredes talpra hullámzott, mint valami gigász böffenet, és azzal fenyegette, hogy tagróltagra széttépi azt a büdös, gyáva testét. Egyik nap, amikor oktatásra mentek, megbotlott; másnap hivatalból vádat emeltek ellene: „Zárt rend megbontása, szándékos testi sértés, minősíthetetlen viselkedés, hangulatkeltés, felségárulás, provokálás, hőbörgés, klasszikus zene hallgatása és így tovább."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!