A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Évek óta gyűjtik a bizonyítékokat Stockholmban, ám Brüsszel egyelőre nem figyel.
A svéd főügyészség mindazonáltal még befogad fellebbezést a döntés ellen.
Svédország lezárja a Julian Assange-zsal, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójával szemben nemi erőszak gyanúja miatt indított nyomozást – jelentette be kedden Eva-Marie Persson svéd főügyész-helyettes.
Persson szerint az eljárás alapjául szolgáló bizonyítékok megalapozottak, de majdnem egy évtizedet követően a szemtanúknak az üggyel kapcsolatos emlékei már elhalványultak. Hangsúlyozta: a vádhatóság döntése ellen fellebbezés nyújtható be.
(MTI)