Könyvajánló: a véleménybuborékból nem látszik, miként dől össze körülöttünk a világ

Ha a társadalom működésének motorja a csoportkohézió, akkor a kenőolaj az a jelenség, amit konformitásnak nevez a szakirodalom  – lényegében erről a fogalomról szól Sunstein műve is. A konformitás lényege, hogy az egyén hajlandó saját értékpreferenciáit megváltoztatni, magát a csoport prefereinciáinak alávetve. A szerző a világtörténelmen végigzongorázva arra a következtetésre jut, hogy a jelentősebb események alakulásának hátterében az emberi alkalmazkodóképesség gyakran extrémitásokba való hajszolása állt. 

A szélsőséges példáknál maradva, Sunstein a konformitást látja Ádám és Éva döntésének, továbbá a Holokauszt és a kommunizmus eszkalálódásának hátterében is. Az író általánosságban úgy fogalmaz, hogy „valahányszor az emberek együtt menetelnek, a háttérben mindig a konformitás dolgozik”. A kérdés természetesen minden esetben az, hogy merre tart a menet?
Sunstein szerint ugyanezen működési logika fedezhető fel a véleménybuborékok kialakulása esetén is (végtére is a véleménybuborékban fogant gondolatok öltöttek tettleges formát az előbb említett két szélsőséges esetben is). A véleménybuborékot mindig azok fújják, akikre a többség hallgat. Ha pedig a többségi vélemény kialakul valami mellett vagy ellenében, a kisebbségi gondolat sem érvényesülhet karakteresen, ez viszont evolúciós sajátosság – legalábbis Sunstein erre a következtetésre jut.

A csoporthoz való tartozás iránti igény ugyanis belénk van kódolva, így ha valaki a kialakult csoport közösségi gondolkodása ellenében formál véleményt, a csoport könnyen összezárhat, kirekesztővé válhat az egyénieskedővel szemben, miközben még markánsabb vélemény mellett köteleződik el az adott témában.  

A közösségi vélemény elburjánzásának jelenséget Sunstein „kaszkádnak” nevezi. Állítása szerint kaszkád generálja például a Mona Lisa, a Harry Potter-széria vagy a celebek szüntelen sikerét, de Sunstein kaszkádnak nevezi a Barack Obama győzelméhez, vagy a Brexithez vezető kampányt is (ennek megfelelően arra is utal, hogy a kaszkád nem szükségszerűen rossz dolog, de a tények helyett inkább véleményvezérelt jelenség).

Fontos megjegyezni – és tulajdonképpen Sunstein is ezt kívánja megértetni az olvasóval mintegy 150 oldalon keresztül –, hogy a konformitás nemcsak káoszt szül, rendet is teremt - vagyis az egyén akarata hajlítható pozitív és negatív irányba is. Konformitás nélkül ugyanis az emberi méltóság, egymás és a magántulajdon tisztelete, vagy például az egymás iránti szolidaritás sem válhatott volna társadalmunk általános rendezőelvévé.

A konformitás társadalomra előnyös (ha nem legelőnyösebb) terméke maga a jog. A jogrendszer ugyanis ideális esetben egyfajta jelzőrendszerként – ha úgy tetszik, világítótoronyként – is felfogható, amely állandóan arról informálja mind az egyént, mind pedig bármely tetszőleges csoportot arról, hogy adott időpillanatban a széles társadalom – véleménybuborékok ide vagy oda – mit tart helyesnek. Sunstein szerint természetesen fennáll az esélye annak, hogy a jogrendszerben is fel-felbukkannak kaszkád eredményezte anomáliák (ide sorolható például a 2017-ben és 2018-ban divatos #MeToo-mozgalom is), azonban a jogrend mindaddig helyesnek tekinthető, amíg elvétve fordulnak elő olyan esetek, amikor a jog olyat írna elő, ami a többség számára nem helyes, vagy olyat tiltana, ami viszont az.