Nagy-Britannia kész a megállapodás nélküli kereskedelemre az EU-val

2020. szeptember 06. 12:33

Az üzleti szektor folyamatosan figyelmezteti a brit kormányt ennek kockázataira.

2020. szeptember 06. 12:33

Nagy-Britannia készen áll a kereskedelmi kapcsolatok fenntartására az Európai Unióval akkor is, ha e kapcsolatrendszer feltételeiről nem születik megállapodás – mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője.

Nagy-Britannia január 31-én kilépett az EU-ból. Távozása napján 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amelynek legfontosabb célja az, hogy időt biztosítson a megállapodásra a majdani kapcsolatok szabályairól. A brit kormány mindenekelőtt átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kíván elérni az EU-val, ám az erről tartott eddigi hét tárgyalási fordulón London és Brüsszel egybehangzó nyilatkozatai szerint nem történt érdemi előrelépés. A nyolcadik forduló kedden kezdődik Londonban.

David Frost a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit tömeglapnak adott interjúban kijelentette: az EU nem fogadja el, hogy Nagy-Britannia a nemzet életében kulcsfontosságú területeken saját ellenőrzése alá kívánja vonni jogalkotását, a maga módján intézné ügyeit és élni akar a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) által kínált szabadsággal. A brit főtárgyaló szerint London viszont nem lesz hajlandó olyan feltételeket elfogadni az egyenlő versenyhelyzet megteremtése érdekében, amelyek továbbra is az EU-hoz kötnék Nagy-Britanniát.

Halászati jog

Az egyik legvitatottabb kérdésről, a brit területi vizeken érvényesítendő halászati jogokról Frost azt mondta: „hatalmas a szakadék” a két fél álláspontja között, és erről még nem is folytak építő jellegű tárgyalások. David Frost szerint az Európai Bizottság elfogadja, hogy Nagy-Britannia független tengeri ország, és ezt a uniós tárgyalóküldöttség vezetője, Michel Barnier is sokszor hangoztatja, „ám nem vonja le az ebből eredő jogi következtetéseket”.

A brit főtárgyaló kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy a megállapodás elmaradása esetén a brit királyi haditengerészet járőrözést kezdhet-e januártól, az átmeneti időszak lejártával a brit területi vizeken a brit halászati jogok védelmére. Frost úgy fogalmazott: nem kíván részletekbe bocsátkozni arról, hogy Nagy-Britannia miképp ellenőrzi majd területi vizeit, de a brit kormány feladata lesz, mint ahogy annak meghatározása is, hogy ki férhet hozzá e vizekhez, ha nincs halászati megállapodás az EU-val.

Theresa May kritikája

A brit tárgyalásvezető erőteljesen bírálta az előző miniszterelnök, Theresa May Brexit-tárgyalási gyakorlatát, mondván: May kormánya meghatározó pillanatokban hátrált meg, és ebből az EU azt a következtetés vonta le, hogy nem kell komolyan venni, amit a britek mondanak. „Ezért az idén a munka jelentős része abból áll, hogy ráébresszük az EU-t: komolyan gondoljuk, amit mondunk, és nekik is komolyan kell venniük álláspontunkat” – tette hozzá.

David Frost hangsúlyozta: a brit kormány „egyáltalán nem fél” attól a lehetőségtől sem, hogy végül nem születik kétoldalú kereskedelmi megállapodás az EU-val. Folytatja, sőt gyorsította is az előkészületeket az egyezmény elmaradása esetére, és készen áll arra, hogy ilyen körülmények között is fenntartsa kereskedelmi kapcsolatait az unióval.

Vámok

Boris Johnson brit miniszterelnök már korábban közölte az EU-val, hogy London nem hajlandó meghosszabbítani a december 31-én lejáró átmeneti időszakot akkor sem, ha nem sikerült megállapodásra jutni a kapcsolatrendszer feltételeiről.

Ha addig nem születik kétoldalú kereskedelmi egyezmény, Nagy-Britannia és az Európai Unió kereskedelme a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódhat, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.

Az üzleti szektor folyamatosan figyelmezteti a brit kormányt ennek kockázataira. A minap a brit közúti fuvarozók egyesülete intézett levelet Johnsonhoz, közölve: katasztrofális fennakadásokat okozhat a nagy-britanniai beszállítói hálózatokban a kereskedelmi megállapodás elmaradása, és a brit kormány nem fordít erre kellő figyelmet.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aleb19
2020. szeptember 06. 16:30
az idiota boriszbarom ezt is ugykezeli mint a tavaszi angol covid jarvanyt
Harangláb
2020. szeptember 06. 15:40
Eddig természetes volt a közvetlen hozzáférés az EU piacaihoz, az EU-s termékekhez, és ebben szocializálódott egy generáció...Most majd ráébred mind a két fél, milyen is a lose-lose verzió...:(
Newman
2020. szeptember 06. 14:23
A példa lesztek!!! A többiek, csak rátok fognak mutatni!!!:) MERT NINCSEN KETTŐS MÉRCE!!!
Mich
2020. szeptember 06. 13:56
Boris Bohóc Blöfföl...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!