Polgárháborútól tart Eindhoven polgármestere

2021. január 25. 16:33

Hollandiában január 23-án kijárási tilalmat hirdettek, amelynek kapcsán országszerte demonstrációk törtek ki. A vandalizmussal együtt járó zavargások során több száz embert vettek őrizetbe, s az elharapózó agresszió kapcsán több prominens politikus is aggodalmát fejezte ki.

2021. január 25. 16:33
null

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, egyre több európai országban szerveznek megmozdulásokat a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések ellen.

Hollandiában az osztrák és az olasz demonstrációkkal ellentétben nem a béke jellemezte az utóbbi napok megmozdulásait. Amszterdam belvárosában megközelítőleg kétezer ember gyűlt össze előzetes engedély nélkül, hogy közösen tiltakozzanak a kormány által kilátásba helyezett további járványügyi szigorítások bevezetése, illetve a tervezett oltókampány ellen.

A demonstráció Hollandiában sem volt kormányellenes szlogenektől mentes, mivel a Mark Rutte kormányfő múlt héten lemondott, így a kormányválság helyzete tovább erősítette az indulatokat. A tüntetést végül csak vízágyú és lovasrendőrök segítségével sikerült feloszlatni.

Az országban január 23-tól február 10-ig este 21 órától korahajnalig kijárási tilalom lépett érvénybe. Az új intézkedés bevezetésének első napján,

szombaton az ország számos pontján ütötte fel a fejét az erőszak, ráadásul a tüntetők egy holland kisvárosban a helyi koronavírus-tesztközpontot is felgyújtották,

amely szinte teljesen megsemmisült a lángok között.

Tegnap, január 24-én, nagyobb csoportosulások gyülekeztek a fővárosban és Eindhovenben, ahol a tömegoszlatás keretében a rendfenntartók vízágyúkkal, könnygázzal, lovasrendőrökkel és rendőrkutyákkal oszlatták a tiltakozó tömeget. Mindemellett a kijárási tilalom kezdetén legalább további tíz holland városban törtek ki erőszakos demonstrációk (csak a fővárosban, Amszterdamban, ahol sajtóhírek szerint a polgármester rezidenciájának őrzését is megerősítették, a rendőrök nagyjából 200 főt vettek őrizetbe).

A tüntetők a rendfenntartókat kövekkel dobálták meg, autókat borogattak, városszerte tüzeket gyújtottak, de számos helyen került sor arra is, hogy pirotechnikai eszközökkel fordultak a rendőrök ellen. A folyamatosan eszkalálódó erőszak odáig vezetett, hogy az egyik városban a katonaságot is be kellett vetni.

Eindhovenben vált a helyzet a legsúlyosabbá, ahol a zavargások órákon keresztül tartottak. Eközben a tüntetők üzleteket fosztogattak, autókat, bicikliket gyújtottak fel. Enschedében a vandálok a helyi kórházat is megpróbálták megostromolni, ugyanakkor károkozás itt nem történt (mindazonáltal a kórház biztonsági őrsége a műszakváltás idejére megerősítésre került).

A zavargásokat a vezető politikusok egységesen ítélték el, ideértve azon holland politikusok is, akik a kijárási tilalmakat egyébként ellenzik. A huszonöt holland biztonsági régió vezetőjéből álló csúcsszerv elnöke – egyúttal a holland-német határhoz közel eső Nijmegen polgármestere –, félelmetesnek nevezte a történteket és igyekezett nyomatékosítani, hogy azokat nem demonstrációknak, hanem huliganizmusnak minősíti.

Ehhez a véleményhez csatlakozott Ferdinand Grapperhaus igazságügyi és biztonsági miniszter is, aki szerint a résztvevők „bűnöző magatartás”-t tanúsítottak. Eindhoven polgármestere szerint a „csőcselék” agressziója egyértelműen a zavargás szítása érdekében zajlott és a rendőrség ellen irányult. Szerinte,

ha mindez így folytatódik tovább akkor Hollandia „jó úton halad a polgárháború felé”.

Rutte miniszterelnök hétfő délelőtt adott ki rövid nyilatkozatot a történtekről: ebben nyomatékosítani kívánta, hogy a fejlemények „elfogadhatatlanok”, azokat erőszakos bűncselekménynek tekinti.

Éppen ezért kormánya a korlátozó intézkedéseken sem kíván módosítani, ugyanakkor a katonaság általános bevetése sincs napirenden. Rutte továbbá a polgármesterek, a rendőrség és a média munkatársainak tiszteletben tartására szólított fel, továbbá hangot adott annak, hogy örömmel tölti el, hogy a lakosság túlnyomó többsége tiszteli a szabályokat.

Fotó: ROB ENGELAAR / ANP / AFP

Szemlézte Dobozi Gergely

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2021. február 24. 18:44
atomot? :) végülis emelkedik az óceán, tegnap volt cikk, h jobban, mint gondoltuk...
fatman
2021. január 30. 16:45
milyen jó, h Magyarország nem Hollandia, igaz, Rutte köcsög?
h040183
2021. január 30. 16:44
Mi? gond van a marokkói agysebészekkel? Nem velük van a baj, hanem a hollandok nem elég befogadóak!! Azon kéne még egy kicsit javítani.... balfaszok!
Armageddon
2021. január 29. 17:18
Magánügy szvsz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!