Jens Stoltenberg szerint senkit sem lehet kizárni a NATO-ból

2021. november 30. 13:43

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint valószínűtlen, hogy a katonai szervezet valaha olyan szabályozást vezessen be, amellyel lehetővé válna valamelyik tagállam kizárása a szövetségből.

2021. november 30. 13:43
null

A NATO-nak nincsen mechanizmusa a tagállamok kizárására, és én nem is fogom javasolni, hogy ilyesmivel egészítsük ki az alapító okiratot – mondta Stoltenberg kedden Rigában a NATO-tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozása előtt. Hozzátette: még ha főtitkárként tenne is ilyen javaslatot, az sosem valósulna meg, mert a döntésekhez a tagok konszenzusa szükséges.    

Az utóbbi időben Törökország magára haragította több NATO-beli szövetségesét azzal, hogy Oroszországtól vásárolt rakétavédelmi rendszert,

illetve vitatott hovatartozású területen kezdett gázlelőhelyek után kutatni a Földközi-tenger keleti medencéjében. Emmanuel Macron francia államfő 2019-ben egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy a szövetség „agyhalott” állapotba került amiatt, hogy az Egyesült Államok visszalépett a vezető szereptől. Franciaország kifogásolta azt is, hogy Ausztrália – miután AUKUS néven biztonsági partnerségi szerződést kötött az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával – nemrég felmondta tizenkét, dízelhajtású francia tengeralattjáró adásvételi szerződését, és emiatt Párizs egy 56 milliárd dolláros szerződéstől esett el.

Macron azt követelte korábban, hogy vizsgálják felül a NATO politikai működését.    

Rigában a kedden kezdődő tanácskozáson a külügyminiszterek megvitatják Stoltenberg javaslatait a NATO misszióját és a modern biztonsági kihívásokhoz való alkalmazkodást meghatározó, úgynevezett stratégiai koncepcióra vonatkozóan. A legutóbbi stratégiai koncepciót 2010-ben fogadták el, és abban a dokumentumban nem szerepelt a Kína és az éghajlatváltozás jelentette kihívás.    

Stoltenberg úgy nyilatkozott, nem gondolja, hogy vita esetén egy-egy tagállam kizárása lehetne a megoldás. „Jobb a NATO-t platformként használni, és nyílt, becsületes tárgyalásokat kell folytatnunk, amikor esetleg felmerül a kétely amiatt, hogy minden tagállam megfelel-e a demokratikus elvárásoknak” – mondta a NATO-főtitkár.

(MTI)

Fotó: Gints Ivuskans / AFP

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. november 30. 16:51
Nincs 13. emelet. Nincs 7-es cikkely! Tudom, az nem a Nato, no de azért...
Párhuzamos különvélemény
2021. november 30. 14:54
Csűrés, csavarás, gyengülés. Punnyadó nyugati államok erőtlenedő együttműködése.
Bitrex®
2021. november 30. 14:34
És ha egy tag ki AKAR lépni? Nehogy már ne lehessen azt sem! Ha jól tudom, még 50% sem volt a részvételi arány a népszavazáskor. Ma meg biztos, hogy többségben elutasítanák. Egy arrogáns, rohadt imperialista bagázs.
Matróz Kommandó
2021. november 30. 14:16
Nocsak egy normális hang, manapság elég ritka!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!