Nocsak, így is meg lehet oldani: nem nyilatkozik jobbos lapoknak a balos spanyol kormányfő

2023. január 21. 10:14

De tényleg, soha. Sőt, baloldali lapoknak is csak néha – mondja egy spanyol politikai elemző Pedro Sánchez spanyol kormányfőről a Mandinernek.

2023. január 21. 10:14
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Pedro Sánchez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkára 2018 óta vezeti a spanyol kormányt. 2019 óta azonban alig-alig ad interjút, olyankor is csak baloldali lapoknak, jobboldaliaknak soha – tudta meg a Mandiner Sergio Velasco spanyol politikai elemzőtől. 

Velasco hozzáteszi: Sánchez eddig a kormány által is támogatott, baloldali La Ser rádiónak, valamint olyan baloldali lapoknak nyilatkozott, mint az El País, az El Periódico és az elDiario.es, vagy az InfoLibre. Az olyan jobboldali lapok, mint az ABC vagy az El Mundo, sosem kaptak tőle interjúlehetőséget. 

Ami a tévécsatornákat illeti: a spanyol miniszterelnök eddig adott interjút két baloldali tévének: a Telecincónak és a La Sextának, valamint az állami TVE-nek. Az olyan csatornák, mint az Antena 3 alig kaptak interjúlehetőséget tőle, habár az utóbbinak adott interjút 2022 áprilisában. A TVE-nek 2020 januárjában nyilatkozott először, ez volt a hivatalba lépése utáni első interjúja.

A TVE-nek 2022. szeptember 13-án is vendége volt Sánchez, ekkor az interjú után még belehallatszott a mikrofonba, amint Xabier Fortes, az interjú készítője odaszól a kormányfőnek„Bueno, muy bien, ¿no?”, azaz: „Nos, nagyon jó, nem?”, ami az általános interpretáció szerint arra utalt, hogy Sánchez nem kapott kínos kérdéseket.

A legtöbb interjút Pedro Sanchez 2022-ben adta, mégpedig a közelgő, 2023 novemberében tartandó parlamenti választások miatt. Azonban jobboldali lapnak ebben az évben sem nyilatkozott – mondja Sergio Velasco.

Kép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2023. január 22. 13:12
Mintha kevesbe szeretnék a spanyolok ezt a fogpaszta reklamos bajgunart. Akar macron, mind uabból az alomból jöttek, jönnek, egy telefonhívasra!
Lajoss
2023. január 22. 11:19
Látod,Szilvi,eltanulta a csüngőhasútól..:)
Akitlosz
2023. január 22. 01:43
Arról is fog írni cikket a szerző, hogy nem nyilatkozik balos lapoknak a jobbos magyar kormányfő?
csulak
2023. január 21. 18:35
a gyurcsotanyok is ezt csinaljak, naluk ez a szolasszabadsag !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!