Erdoğan mögé állt az elnökválasztás harmadik helyezettje

2023. május 22. 21:29

Sinan Ogan a vasárnapi második fordulóban a hivatalban lévő jelöltet fogja támogatni.

2023. május 22. 21:29
null


Sinan Ogan, aki a múlt heti török elnökválasztáson a harmadik helyen végzett, a hivatalban lévő Recep Tayyip Erdoğan mögé állt a május 28-án megrendezésre kerülő választási fordulóra – közölte az Al Jazeera.

Ogan hétfőn a török fővárosban, Ankarában tartott sajtótájékoztatón támogatásáról biztosította Erdoğant, és azt mondta, hogy kampánya a nacionalistákat kulcsszereplővé tette a török politikában.

– mondta Ogan, aki szerint Kılıçdaroğlut szövetsége viszont nem tudott kellő sikert felmutatni a 20 éve hatalmon lévő Népi Szövetséggel szemben, és nem tudott olyan perspektívát kialakítani, amely meggyőzte volna őket.

A törökök vasárnap ismét az urnákhoz járulnak, hogy eldöntsék, Erdoğan vagy a fő ellenzéki vezető, Kemal Kılıçdaroğlut vezeti-e az országot a következő öt évben.

Ogan 5,17 százalékkal a harmadik helyen végzett az első fordulóban, így

Ugyanis Erdoğan a szavazatok 49,52 százalékát szerezte meg, míg Kılıçdaroğlu, a hatpárti ellenzéki szövetség jelöltje a szavazatok 44,88 százalékát.

Kikapott a török szivárványkoalíció - de a magyarnál így is messze jobbak voltak

Aki a török választáson ezredszerre is el akarta adni a világnak a c. régi angolszász népmesét, „balközép nyugatos messiás hősiesen jogállamiatlan diktátort eszik reggelire" az most magyarázkodhat: hiába mérte a török ellenzéket és Kemal Kılıçdaroğlut stabilan Recep Tayyip Erdoğan és a kormánypárti blokk fölé a legtöbb közvélemény-kutatás, hiába cikkezett a komplett nyugati sajtó történelmi esélyről meg nagy bukásról, hiába várták a választás éjszakáján, a csordogáló eredményeket vizsgálva is annyian a „ Kılıçdaroğlu-fordulatot", az nem jött.

 

Nyitókép: Handout / Press Office of the Presidency of Turkey / AFP

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2023. május 23. 09:39
Munkában a nyugati boszorkánykonyhák - hogyan tudnák szétteríteni a világban az abnormalitásukat.
masikhozzaszolo
2023. május 23. 08:31
Volt ilyen tipp, rögtön az elnökválasztás után. Lehet, bejön. Akkor a nép lehet, hogy demokratikusan egy Autó Rittert választ?
Reszelő Aladár
2023. május 23. 07:57
Akkor jöhetnek ott is a szankciók.
Cuxi
2023. május 23. 07:52
Hajrá Erdogan! Ne hagy szétbaszatni az Törökországot a lipsikkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!