Erdogan: Svédország ne várjon más hozzáállást Törökországtól!

2023. június 14. 14:00

A török elnök továbbra is határozottan kiáll Svédország NATO-csatlakozásának vétója mellett.

2023. június 14. 14:00
null

„Svédország egyáltalán ne várjon más hozzáállást Törökországtól a NATO-csatlakozását illetően a júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozón” – jelentette szerdán a török sajtó Recep Tayyip Erdogan török elnök szavaira hivatkozva.

Erdogan Azerbajdzsánból hazatérőben a repülőn nyilatkozott török újságíróknak. Ankara a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban határozottan kitart álláspontja mellett, hogy mindaddig nem támogatja az ország felvételét, amíg szerinte Stockholm nem lép fel határozottabban a terrorizmus, különösképp a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet ott élő tagjai ellen. Törökország egyúttal számos PKK-tag kiadatását is követeli.

Az NTV török hírtelevízió szerdai beszámolója szerint a török államfő az interjúban rámutatott, hogy miközben június 4-én Isztambulban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tárgyalt, a svéd utcákon „terroristák” demonstráltak. Majd Erdogan aláhúzta:

a jelen helyzetben nem állhatnak hozzá pozitívan Svédország felvételéhez a katonai szövetségbe.

Az, hogy Svédországnak elvárásai vannak, nem jelenti azt, hogy Törökország meg is felel nekik – mutatott rá a török államfő, hozzátéve: ahhoz, hogy ezt megtegyék, mindenekelőtt a skandináv országnak kell teljesítenie a feladatát.

Erdogan hangsúlyozta: megmondta Stoltenbergnek, hogy Svédországnak „fel kell számolnia” a PKK ottani ténykedéseit. Ez nem az alkotmány vagy törvény dolga, „mire valók a rendvédelmi szervek?” – hangoztatta a török elnök, és arra szólította fel a svéd kormányt, hogy éljen a rendvédelmi szervek számára biztosított jogokkal.

(MTI)

***

Nyitókép: TOFIK BABAYEV / AFP

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Varga László és akkor mi a picsa van
2023. június 15. 14:04
Erdogan megküldte a svédeknek a kurd terroristák névsorát, akik kiadását követeli. Svédország ezt megtagadta. Így min kell csodálkozni? Aki nem hülye, az megérti, a helyzetet.
Daily
2023. június 15. 10:48
Akkor az USD/TRY az égig tolják tovább az amerikai bankárok.
pipa89
2023. június 14. 16:29
Cool!
nempolitizálok
2023. június 14. 15:24
Jogos. Amúgy is egy kemény libsi diktatúra. Nincs szólásszabadság, minden újság ugyanazt írja, ha valaki megkérdőjelezi a dolgokat, kirúgják, lesittelik, komoly pénzbüntetésre ítélik, mint nálunk a Kádár rendszerben. Annyiban más, hogy ott rengeteg a besúgó, nincs az a felpuhulás, hogy papíron diktatúra volt, de egyébként krititálhattad a rendszert, vagy az intézkedéséeket. Ott a libsi a többieknek farkasa, vagy inkább hiénája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!