Képes hatástalanítani az EU az orosz energiafegyvert, de a pénztárcánk és a környezetünk súlyos árat fizet érte

Döntöttek az uniós vezetők, az EU-csúcson megállapodás született a gáz, a cseppfolyósított földgáz (LNG) és a hidrogén közös beszerzéséről. Nem történt nagy meglepetés, az EU már korábban megállapodott Joe Biden amerikai elnökkel egy új partnerségről, amelynek keretében az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább 2030-ig folyamatos, éves szinten nagyjából 50 milliárd köbméter keresletet biztosít az amerikai LNG-termékek iránt. A drasztikus lépés célja, hogy hatástalanítsák az orosz energiafegyvert. Az Európai Unió földgázfelhasználásának 90 százaléka importból származik,

Ezen változtatna a háború hatására az EU, és került előtérbe az amerikai import LNG, vagy a hidrogénalapú gazdaság koncepciója, amelyet már régóta a szénhidrogén-alapú energiatermelés alternatívájaként emlegetnek. De vajon megvalósítható mindez, és ha igen, ki fizeti meg az árát?

– Európában az orosz gáz rövid távon nem helyettesíthető: a közösség igényének 40 százalékát az orosz import fedezi. Az európai gáztárolók töltöttségi szintje rekordalacsony és áprilisban kezdődik a betárolási időszak - mondja a Makronómnak Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató energiapolitika üzletágának vezetője. 

de ehhez is rendkívüli erőfeszítésekre és anyagi ráfordításokra lenne szükség; például a fűtési igények visszafogására, vagy a rendkívül drága cseppfolyósított gázbeszerzések fokozására. Sokatmondó, hogy a gázszállításokat érintő szankciók lebegtetése már önmagában is háromszoros áremelkedést idézett elő az európai piacon.

Eddig mindenki zöldülni akart, de most lehúzzák a vécén a környezetvédelmet

Ráadásul az orosz földgáz alternatíváiról sok minden elmondható, de az biztosan nem, hogy környezettudatosak lennének. Pedig az Európai Bizottság éppen február elején ismerte el fenntartható energiaforrásként a földgázt (az atomenergia mellett) dacára annak, hogy a döntés ellen számos zöld szervezet, és több állam is tiltakozott.

– A repesztő folyadék 0,5-1,5%-ban tartalmaz vegyi anyagokat, azaz egyetlen repesztési művelet tonnányi erősen mérgező anyagot alkalmazhat. Elemzések szerint magas a kockázata annak, hogy ezek a vegyi anyagok a műveletek során beszivárognak a talaj- vagy ivóvízbe a szivárgás és a berendezések gyors amortizációja miatt.

E kockázat a mélyebben fekvő palagáz készletekre is igaz, amelyek felszínre hozása többek között a termálvízkészletet is veszélyeztetheti - hívja fel a Makronóm figyelmét Regőczi László, a Primus ásványvízmárka tulajdonosa. A repesztéskor használt vegyi anyagok, a föld alatt természetesen előforduló veszélyes anyagokkal keveredve további mérgezési kockázatot jelenthetnek, például a nehézfémek felhalmozódhatnak.

Regőczi László szerint a Föld vízkészleteinek szemszögéből aggályos lehet a hidrogén felhasználása is. Csupán a reakció alapján

A legtöbb hidrogén előállítására alkalmas módszer megköveteli, hogy tüzelőanyag-cella alkalmazásával égessék el, amely a hidrogéngázt elektromos árammá és vízzé alakítja, de bár a legtöbb víz visszanyerhető, általában nem kerül vissza az eredeti víztestbe, és elhasználtként kezelik. A hidrogén sűrítése (kb. 600 bar) is rengeteg energiát igényel, és biztonságos tárolást követel.

– Véleményem szerint az tüzelőanyag-cellatárolás megoldás a magas energiaigénye miatt segítheti a napelemes hullámzó áramtermelés további fejlesztését, de ahhoz, hogy a technológia valóban kiforrott legyen, még tíz-tizenöt évre van szükség - mutat rá az üzletember, aki úgy látja, a valódi kérdés, hogy honnan vegyük el a vizet? A tengerekkel rendelkező országok ez esetben előnyben vannak, de a mi esetünkben felmerül a kérdés, hogy honnan vehető el ez a mennyiségű víz?

A felszín feletti vagy akár a felszín alatti vízbázisokból? Az elvétel egyik esetben az öntözés, és így a mezőgazdaság, a másikban az ivóvízkészlet rovására történhet, egyik sem lenne szerencsés.

Ha pedig egyiket sem választjuk, marad az import, azaz mit sem változik az energiafüggőség. Ugyanakkor a tengerrel rendelkező országok sem lesznek sokkal könnyebb helyzetben, mert bár bőven van nélkülözhető vizük, azt rengeteg munkával és befektetett energiával kell kezelni ahhoz, hogy hidrogén előállítására alkalmas legyen, amihez erőművi tisztaságú víz kell. 

Jöhet a palagáz, de milyen áron?

A beszerzési források és útvonalak diverzifikációja valóban csökkenteni fogja a függést, hiszen több beszállítási lehetőség közül lehet választani. Annak azonban, hogy Európa erősen függ az orosz gáztól az elsődleges oka, hogy az olcsóbban elérhető más forrásoknál.

– Ha az orosz források továbbra is elérhetők lesznek (és ezekből a vállalatok hajlandók vásárolni), akkor hiába épül ki nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz beszerzésére alkalmas infrastruktúra, továbbra is jobban megéri majd orosz gázt vásárolni, így azt az országok és vállalatok előnyben fogják részesíteni. Ha az EU korlátozza az orosz beszerzéseket (vagy a vállalatok önként döntenek így), akkor pedig a közösség beszerzéseit – a kőolajhoz hasonlóan – leginkább a világpiaci árak fogják befolyásolni - mutat rá Hortay Olivér.

Csakhogy az amerikai import gáz nem véletlenül drágább orosz vetélytársánál. A palagáz rétegrepesztésnek nevezett eljárással nyerhető ki kb. 1,5 km mélységből. Ezeket megfelelően össze kell gyűjteni, cseppfolyósítani, majd terminálokon keresztül csővezetéken vagy tankerhajókban lehet szállítani, hogy végül a fogadóhelyeken vissza lehessen alakítani. Az LNG hátránya, hogy

szemben a csővezetéken szállított gázzal, amelynek csupán 4-5 százaléka vész kárba.

Hosszú az út, lassú a töltés

A csővezetéken történő szállításnak is megvannak a határai, de a tengeri szállításnak még inkább. Az LNG szállítására kialakított tartályhajók közül még a legnagyobbak is csak 250 ezer köbméter cseppfolyós gázt képesek szállítani, vagyis ahhoz, hogy Európa fedezni tudja a kieső orosz gázt, azaz éves szinten nagyjából 190 milliárd köbmétert, ahhoz több mint ezer fuvarra lenne szükség. De ez csupán elméleti kérdés, hiszen

arról nem is beszélve, hogy egy-egy hajó feltöltése és lefejtése meglehetősen lassú folyamat, három nappal lehet kalkulálni, ha az olyan üresjáratokat is beleszámítjuk, mint a várakozás a kikötésre, vagy amikor épp nincs szabad terminál és így tovább. A szállítási idő sem kevés, Katarból csak az odaút több mint egy hónap, de az Egyesült Államokból is huszonöt-harminc nap a reális.

És akkor még csak a kikötőben van a gáz, még el kell juttatni a fogyasztókhoz, a csővezeték hálózat pedig még kiépítésre vár, hiszen eddig leginkább kelet-nyugati irányú vezetékeken áramlott a gáz.

– A pandémia óta a nemzetközi árukereskedelem jelentős mértékben a tengeri logisztikai kapacitások szűkével küzd. Az infláció növekedése - nem utolsó sorban - az óriási logisztikai költségnövekedésnek köszönhető. Kérdés, hogy az LNG szállító hajók, mélytengeri kikötők, szárazföldi szállító kapacitások, csővezetékek kiépítése vagy átstrukturálása milyen további terheket ró a szállítási útvonalakra és milyen további hatást gyakorol az exportra és az inflációra - teszi fel a kérdést Regőczi László.

Hidrogént, de miből és honnan?

A hidrogén közép- hosszútávon segítheti a gázimport mérséklését. Az Európai Bizottság kiadott egy vázlatot, ami az orosz gázbeszerzések csökkentésére irányuló javaslataikat tartalmazza és a Bizottság ebben a dokumentumban is hosszabb távú megoldásként hivatkozik a hidrogénre.

– Elméletileg nincs akadálya annak, hogy Magyarországon, vagy bárhol máshol elegendő mennyiségű hidrogént lehessen előállítani. Ami akadályt jelent, az a technológia magas költsége, az infrastruktúrával kapcsolatos műszaki kihívások és a további szabályozási feladatok. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi helyzet segíteni fogja a hidrogéngazdaság fejlődését, azonban még így is jó pár évre vagyunk attól, hogy a hidrogén a gázimport számottevő alternatívájává váljon - értékel Hortay Olivér.

A hidrogénbeszerzés érdekessége, hogy

amely egy csapásra megoldotta volna Moszkva problémáját, azaz hogy mi lesz akkor, ha a jövőben teljesen visszaszorulnak a kőolaj és földgáz eladások.

Ehhez nem is kellene új infrastruktúrákat kiépíteni, ugyanis a hidrogén szállítása megoldható a korszerűbb földgáz vezetékekbe, ilyen lehetne például az Északi Áramlat 2, vagy a Török Áramlat. Ráadásul Oroszországban megvan az atomerőművi kapacitás, összesen mintegy 28 ezer megawattos teljesítmény, amely biztosítaná a szükséges árammennyiséget a hidrolízishez, amely így tiszta, zöld hidrogén lenne, szemben a fosszilis tüzelőanyagot használó erőművek termelésén alapuló szürke, vagy kék hidrogén. Noha korábban Németország vevőnek bizonyult az orosz hidrogénre, most a háborús helyzet vélhetően ezt is felülírja.

Ennek a nyertese viszont éppen Ukrajna lehet, keleti szomszédunkat ugyanis már két évvel ezelőtt kiemelt partnerének nevezte meg az Európai Unió az Európai hidrogénstratégia végrehajtásában az ország hidrogéntermelési és szállítási potenciálja miatt.