A holland Legfelsőbb Bíróság elnöke: Hollandiának már a génjeiben van a jogállam, Magyarországnak viszont nem

2019. február 05. 15:42

Maarten Feteris, a holland Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint Lengyelország vagy Magyarország még nem olyan régóta demokratikusak, ezért nem rendelkeznek demokratikus emlékezettel, míg Hollandiának már a génjeiben van a jogállam.

2019. február 05. 15:42
null

Maarten Feteris február 3-án adott interjút a VPRO közszolgálati televízió Buitenhof című aktuálpolitikai műsorában a lengyel jogállamiság helyzetével kapcsolatban. Elmondása szerint „ami Lengyelországban történik, az a kormány támadása a független bírói hatalom ellen, márpedig a bírák elengedhetetlenek ahhoz, hogy a demokratikus törvényeket betartsák”. Majd a műsor riportere ennek kapcsán azt is megjegyezte, hogy Magyarországon, Törökországban vagy épp az Egyesült Államokban is hasonló helyzet uralkodik, ezekben az országokban is hanyatlik a jogállamiság. Erre válaszként a holland Legfelsőbb Bíróság elnöke elmondta, hogy ez több szempontból is aggasztó lehet az említett országok számára. Szerinte a társadalmi törésvonal mellett gazdasági vonzata is lehet a jogállamiság csorbulásának. Úgy látja, hogy azok az országok, amelyekben a jogrend jól működik, nagyobb biztonságot kínálnak a befektetők számára. Feteris zárásként hozzátette, hogy Lengyelország vagy Magyarország még nem olyan régóta demokratikus országok, ezért nem rendelkeznek demokratikus emlékezettel, míg Hollandiának már a génjeiben van a jogállam.

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kowecses
2019. április 19. 20:59
Jó nektek főbíró uram, hogy a génetekben van a demokrácia. Dél-Afrika, Indonézia (gyarmataitok ) megalapozták a gazdagságotokat. De, a magyarok soha nem törődtek bele a szolgaságba. Lassan az agarakkal! Nálunk nincsenek gyémántbányák!
Berecskereki
2019. február 24. 14:44
"Hollandiának már a génjeiben van a jogállam" melyre bizonyságul szolgálhat a rendszeres holland kormányválság. Ezt az urat orvos látta már?
Wunderlich
2019. február 24. 14:43
Ó, hogy baszná meg azt a tulipános, fapapucsos, szélmalmos, mélyföldes, kábítószeres, gyerekpornós holland kurva anyját a nagy jogállamukkal együtt.
scion
2019. február 24. 14:43
holland felsőbbrendűség..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!