Megvan a Ferencváros következő ellenfele az Európa-konferencialigában!

2023. július 24. 15:37

Persze, ha a magyar bajnok továbbjut az ír Shamrock Rovers ellen.

2023. július 24. 15:37
ABU FANI, Mohammed; PAVLOVIC, Deni

Az UEFA nyoni központjában kisorsolták a három nemzetközi kupasorozat következő fordulóinak párosítását. Mivel a Ferencváros már a Bajnokok Ligája első selejtező körében búcsúzott a feröeri Klaksvíkar Itróttarfelag ellen (0-0; 0-3), így a magyar bajnok is csak a harmadik számú kupa második selejtezőkörében folytathatja.

Így történelmi napok elé nézünk: amióta csoportkörös rendszerben zajlanak az európai kupaküzdelmek, 

még soha sem fordult elő, hogy egyszerre négy magyar csapat is érdekelt legyen egyetlen kupasorozatban.

Ez e hét csütörtökön valósul meg, hiszen az Európa-konferencialiga második selejtezőkörében pályára lép a Debrecen (magyar idő szerint 17 órakor kezdenek az örmény Alaskert otthonában), a Kecskeméti TE (az NB I tavalyi meglepetéscsapata 19.00 órakor fogadja a lett FC Rigát), a Ferencváros (a zöld-fehérek ugyancsak 19.00 órakor kezdenek az ír Shamrock Rovers ellen), míg a Magyar Kupa-győztes Zalaegerszegi TE 20.00 órakor lép pályára Eszéken, az FC Osijek ellen.

DZSUDZSÁK Balázs
Dzsudzsák Balázsékra az örmény Alaskert kiverése esetén az osztrák Rapid Wien vár Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Mint jeleztük, már 

az is eldőlt, hogy továbbjutás esetén a magyar csapatok mely riválisok ellen folytatják a kupamenetelést.

A bajnoki ágon a Ferencváros a Hamrun Spartans (máltai) – Dinamo Tbiliszi páros győztesével találkozik, az úgynevezett nem bajnoki ágon pedig a Debrecen az osztrák Rapid Wiennel, a Kecskemét a Twente (holland) – Hammarby (svéd) csata továbbjutójával, míg a Zalaegerszeg a CFR Cluj (román) – Adana Demirspor (török) győztesével méri össze az erejét.

Nyitókép: Nem hasalhat el a Fradi! Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fraktoaster
2023. július 25. 12:35
Elnézve a potenciális ellenfeleket, ha a ZTE, Loki, Kecskemét közül bármelyik tovább menne, a következő kör 99% végállomás lesz nekik... A Fradinak lenne esélye a Dinamo Tbilisi ellen. De necces a forma alapján. Na meg először a Shamrock-ot kell ütni.
bölcsuhú
2023. július 25. 12:05
Az utolsó percig kitartottam Csercseszov mellett, de be kellett látnom, hogy valami elromlott az öltözőben s végleg elromlott az edző és a Fradi ultrái közt! Ezt már Kubatovnak sem sikerült volna feloldania. Főleg, hogy a balközép/ultrák nem fideszesek, hanem zömében mostani vagy volt jobbikosok! Más lehetőség nem volt mint a váltás, még amig van mit menteni! Máthé ezt már többször is megtette edzőváltásnál. Remélem most is sikerül.
files32
2023. július 25. 09:51
CFR Cluj, nem inkább Kolozsvár?
FAdamus
2023. július 25. 02:46
Az ír klubbok ritka szarok fociban (bár szerintem a feröer klubbok megszarabbak). Ha a Ferencváros kikap, akkor fel is oszlathatják magukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!