Szolid aratás

2012. március 01. 09:01

A korábban a demokratikus ellenzéket kerekasztalhoz invitáló, önmagát ernyőszervezetként meghatározó Szolidaritásról derül ki, hogy lyukas, beesik rajta az eső

2012. március 01. 09:01
Gréczy Zsolt
Gréczy Zsolt
Gréczy blog

„Mindesetre Árok távozásával több vidéki szervező is lemondott a posztjáról. Ők valamiféle pártot gründolnak, miközben a Szolidaritás is jelen lenne? Hol van ebben az ésszerűség? És ha tőle megszabadultak, mert pártos elhajló, mi történik a maradókkal? Kónya Péter azon mondata, miszerint a Fidesz felé is lehetne nyitni, sőt a normálisan gondolkozó Jobbik-szimpatizánsok is jöhetnének, ugyancsak tanulságos. Volt, aki a facebook-on közölte, ilyet Kónya sosem mondott. Aki pedig ezt mégis leírja, elárulja az ellenzéki összefogást. A gond az, hogy a Magyar Nemzet idézőjelbe téve hozta, hogy nekik nyilatkozta. Ha valóban kiforgatott, vagy így el nem hangzott szavak ezek, akkor cáfolni kellene. Határozottan, erőteljesen. Ám ez nem történt meg.

Most tehát ott tartunk, hogy március 10-ére tüntetést szervez a csonkult Szolidaritás. Pedig ez lehetett volna a nap, amikor minden komoly demokratikus ellenzéki erő egy színpadra állhatott volna. Pártok és civilek. Ehelyett a korábban a demokratikus ellenzéket kerekasztalhoz invitáló, önmagát ernyőszervezetként meghatározó Szolidaritásról derül ki, hogy lyukas, beesik rajta az eső. Azokat ugyanis, akik Árokkal távoztak, nem zavarta sem a jobbikos beléépő, sem az MSZP-s edzőtábor. Vagy más olvasatban: amíg Árok nem gründolt pártot, ugyanez a maradókat sem zavarta?

Akik pedig abban bíztak, hogy március idusa környékére az ellenzék legalább jelzi, hogy van út egymás felé, most megint gazdagabbak lettek egy kiábrándító tapasztalattal. Ez így nem ellenzéki szolidaritás, legfeljebb szolíd aratás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2012. március 01. 19:09
Gréczi Elvtárs! Ez van. Szarik már a jónép a nagyon demokratikusan- demokratikus bandádra. Ez a "demokratikus" kb . olyan nállad mint az imában az Amen? Mert minden második mondatban benne van. :-) Tudjuk- demokratikus- miazhogy.. nagyonis.
istimester
2012. március 01. 13:41
Ezt a cikket még a Pravdában is megirigyelték volna! Hiába, az elvtársi tradicó kötelez!
Vadölő
2012. március 01. 12:06
Zsolti! Ha mindenkinek beszólsz, vagy utasítást kapsz a gazdádtól beszólásra, akkor ne csodálkozz, hogy senki nem áll szóba veletek. Hála istennek...!!!
Scarlet Crusade
2012. március 01. 11:43
Hat igen zsoltikam, tipikus komcsi beidegzodes. Amig ugy tancolt a Szolidaritas (micsoda oxymoron) ahogy futyultetek, addig barat es testver voltak. Most, hogy nem fekszik le neketek, es darabokra hullik, rogton ellenseg. Es mivel ti a jellem bajnokai voltatok/vagytok/ es mindig is azok maradtok igazi jo doghusevo hienakent morogni kezdtek rajuk, es cafatokat akartok a doghusbol csenni. Igazi jo elvtars vagy, kivalo elettarsa lehetsz a boszmenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!