Vak Pali, vak Pali semmit se lát

2012. március 07. 20:27

Ez az ember nemcsak a régmúltban hazudott és csalt, hanem tegnap és tegnapelőtt.

2012. március 07. 20:27
Tóta W. Árpád
Hírszerző

„Jól állna pedig neki az esendő, egyszerű, pitiáner tolvaj múltja. Eleve a zemberek embereként határozta meg magát, ahhoz ez csont nélkül passzol. Elmondhatta volna, hogy ő már magas polcra nyalta fel magát a doktorálása idején, nem volt ideje kutatgatni, összekapartatott kétszáz oldalt a titkárral, lefűzette, és kész. Na bumm, lebuktam, hát akkor nem vagyok doktor Schmitt, csak sima Schmitt vagyok, az emberek se doktorok többségükben, attól még ennek a törvényhozásnak bőven lehetek motorja. Ugyan már, ilyenek voltak a kilencvenes évek, mindenki a lengyel piacon vette a csempészcigit.

Most már Schmitt Pálra nem a tizennyolc éve történt stikli árnyéka vetül, hanem a most elkövetett bűnöké. Ez az ember nemcsak a régmúltban hazudott és csalt, hanem tegnap és tegnapelőtt. Nemcsak sportdiplomataként trükközött és tagadott, hanem köztársasági elnökként is, két ájtatos hűségnyilatkozat között. Nemcsak akkor volt erkölcstelen, hanem most is a népe szemébe hazudik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2012. március 08. 18:26
Drága Wárpád! Te húsz éve rohasztod a közéletet mégis megtűr a nemzet.
gilice
2012. március 08. 17:16
Szóval akkor van egy tolvaj államfőnk? Azért az már valami, hogy dr. nélkül írja alá a törvényelet...
tarackos
2012. március 08. 09:00
Lassan elkezdhetik gyártani a Plagibás lábtörlőt és WC papírt...;) A Medián kutatott a témában, a jóerkölcsös narik többsége szerint báncsák szegín Plagibát, nem baj ha lopott, csalt hazudott akkor se báncsák szegín gádzsót. A narancsokon kívül persze egészen másképp értelmezik a jóerkölcsöt.
OrangeOrder
2012. március 08. 08:54
Okés, hogy szabad ország van és szabad mindenkit büntetlenül szidni - de nagyon felháborodna, ha egyszer valaki hazafelé irgalmatlanul szájbavágná ezt a W-t?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!