Meddig élhetnek a szent tehenek?

2012. szeptember 19. 19:48

Gyakorlatilag már jó ideje az inaktívak juttatásainak fenntartása viszi el a hiányt annyira, hogy pótlása csak olyan módon, eszközökkel lehetséges, amelyek miatt idén már recesszióba kerültünk.

2012. szeptember 19. 19:48
Timár Gábor
A KARD

„Értem én mind a kettőt. Több helyen nálam sokkal jobban leírták már, hogy a nyugdíjasok nagy és aktív szavazói kört jelentenek, így egy, a saját »politikai oldalát« összefogni kívánó néppárt sem engedheti meg magának, hogy tengelyt akasszon velük. Orbán jól emlékezhet 2002-re, meg az MSZP 19 ezer forintos csekkjére. Az a spekuláció is jogos, hogy ha elvész a létbiztonságuk, akkor könnyebben szavazhatnak a szélsőségekre, de ennél is egyszerűbb belátni, hogy ha mindkét, értük egymás ellen versengő párt mindent megígér nekik, és az egyik visszalép, akkor a másik viszi a talont. 

Ami miatt ezt feszegetem, az a gond viszont nem 2014-ig tart, sőt valószínűleg akkor fog kezdődni. Gyakorlatilag már jó ideje az inaktívak juttatásainak fenntartása (illetve 2010 óta még a felsőbb jövedelmi sávokban történt SZJA-csökkentés) viszi el a hiányt annyira, hogy pótlása csak olyan módon, eszközökkel lehetséges, amelyek miatt idén már recesszióba kerültünk - térségünkben szinte egyetlenként, tehát ez most nem fogható a külső körülményekre. A csökkenő nemzeti összjövedelem mellett az inaktívak juttatásainak fenntartása egyre nehezebb - amíg egyáltalán lehetséges.

Félre ne értsen senki: nem kívánom idős és/vagy bármilyen okból eltartott honfitársaink éhhalálát vagy nyomorát. Sőt, épp azt szeretném elkerülni, hogy a »szenttehén-probléma«miatt rögzülő gazdaságpolitika ezt hozza rájuk és mindenkire.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 254 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2012. szeptember 20. 16:38
A nyugdíjasok piszkálásának van másik oldala is. A most még dolgozók remélik, hogy túlélik a nyugdíj korhatárt és elgondolkoznak azon, hogy mi lesz akkor velük. A korhatárt fel lehet emelni akár 70 éves korig is. Ami nem azt jelenti, hogy addig kell dolgozni. 'Csak' azt, hogy addig a korig mindenki gondoskodjon magáról, megtakarítással vagy gyerekei segítségével.
Adófizető
2012. szeptember 20. 09:07
Nem tudom, hogy ki ez a kardos majom, de elmehet a bánatos 3,14csába. Talán a saját anyjától is elvenné a nyugdíjat, csak azért, hogy beszéljenek róla. Kutya közönsége soka van az ország gazdasági problémáinak: a dilettáns kormányunk gazdaságpolitikája. Ezt kell megváltoztatni, de minnél előbb. Akkor nem vetődhet fel még csak gondolati szinten sem, amit ez a majom, meg az idióta Vezér emlegetett, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat.
50.zolka
2012. szeptember 20. 00:03
huttinger 2012. szeptember 19. 23:30 Kínában 2003.-ban vált lehetségessé, hogy magánemberek autót vegyenek. huttinger 2012. szeptember 19. 23:51 2002-ben 1,2 millió új személyautó kelt el Kínában (55 százalékos ugrás az előző évihez képest), s ebből 720 ezer magántulajdonba került. Sikeresen cáfoltad magad.
50.zolka
2012. szeptember 19. 23:28
"a nehéz fizikai munka kiváltását" Egy év alatt sok mindent volt alkalmam látni Londonban, a tőzsdétől az építkezésig. Megdöbbentem, és szerintem te is megdöbbennél, amikor nehéz fizikai munkát, de nem csak azt, ma is ugyanúgy végeznek, mint a középkorban, sőt, az ókorban. Vannak dolgok, amiket nem lehet kiváltani, vagy túl költséges lenne. Vannak persze előírások, szabályozások, de nem igazán törődnek vele. És én Angliáról beszélek! Képzeld el a többi országot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!