Táncsics-díj mint rendszertermék

2013. március 25. 12:16

Az Echo tévé műsorvezetője ezotériába hajló, szörnyű összeesküvés-elméleteivel nem újságírói munkát végez, inkább sámánít, azt is a bolydultabb fajtából.

2013. március 25. 12:16
Borókai Gábor
Heti Válasz

„Először is, bocsássuk előre, hogy bonyolultság ide, bonyolultság oda, Szaniszló Ferencet mai állapotában Táncsics-díjra emelni s a szakma elé példaként állítani hiba volt. Az Echo tévé műsorvezetője ezotériába hajló, szörnyű összeesküvés-elméleteivel nem újságírói munkát végez, inkább sámánít, azt is a bolydultabb fajtából. Ugyanakkor azt sem érdemes elfelejteni, hogy voltak oly idők, amikor Szaniszló - életét is kockára tevő - élvezetes és szakszerű haditudósításaival inkább soroltatott az ország legprofibb sajtómunkásai közé, mint a Táncsics-díjuktól most hangoskodva megválók némelyike. Csakhogy azokban az időkben Szaniszló teljesítménye nemhogy érdemesült volna, egyenesen közszolgálati menlevéllel párosult, s a perifériára szorult. A remek tudósítóból így vált megkeseredett, pocsék elméletgyártó publicista, akit a felfrissítetlen emlékezet emelhetett most rangra.

A csinnadrattázás mégis azért rosszízű, mert főként azok generálják, akik korábban sokat tettek Szaniszló és a nem közéjük való mások kirekesztéséért, ellehetetlenítéséért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ördöngös pepecselés
2014. június 23. 15:33
"mért szar alakok a Bolgárék?" én nem nevezném őket alakoknak. A maradék elég a jellemzéshez
3M..
2013. július 24. 13:47
Egyszer lásd meg az újságíró mögött az embert. Ne csak nézz! Szebb Jövőt!
3M..
2013. július 24. 13:46
Szaniszló Ferenc a gúnyhatár Melletti Csengerből származik. Egy szegény Szabolcs megyei vidékről. Ő amit elért kizárólag tehetségének, kitartásának, kreatívitásának köszönheti. Nem is készít senki hozzá hasonló stílusú műsort, ezért is nézik sokak. Nem egy a sok közül, mint az átlagos jobb és baloldali megmondók. Ha valaki, akkor ő megérdemelte ezt a díjat. Még talán a Célpontosok végeznek hasonló munkát leszámítva, a Jugoszláv háborút. Szaniszló egy magányos harcos. Már a megjelenésén látszik rajta hogy ő ember. Nem egy számító, bérenc. Balog Zoltán egy jellemtelen senki. Ezért lehetett miniszter. Szégyelje magát! Szebb Jövőt!
feketemacska
2013. április 03. 12:35
megtetted a kötelező kűrt Borókai Gábor. A szükség csak ráviszi az embert bizonyos lépésekre.ez már a lábviznél is langyosabb. Mi a fene Borókai Te még nem reagáltál érdemben a Táncsics ügyre?Légy szíves pótold a mulasztást. Az Echo nélkül nem biztos hogy ilyen szépen kigatyásodva jöttök elő három évvel ezelőtt. de meg csak hadd szidja mindahány vegyeskórus Szaniszló Ferencet.,annál jobb neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!