Gettófalvakból roma autonómia sarjadhat Borsodban

2014. szeptember 22. 09:34

Ha a felemelkedés nem megy együtt, akkor a romák önállóan fogják megpróbálni. Interjú

2014. szeptember 22. 09:34
Ladányi János
NOL

Még a szocialisták voltak kormányon, amikor „új Trianon” kialakulásának a veszélyére figyelmeztetett. Jelesül arra, hogy létrejöhet egy olyan, cigányok lakta autonóm terület, amelyet az északkeleti peremvidékek alkotnak, és amely – akár a határon túli legszegényebb térségekkel egyesülve – leválhat Magyarországról. Szerette volna felrázni a közvéleményt?

A legutóbbi évtizedekben erősen megnőtt a szegregált településeken és településrészeken élők aránya. A Csereháton – Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi, északkeleti részén – kezdenek összeérni a gettófalvak. Ilyen se volt még a magyar történelemben soha. Innen kivonult az állam, feladta az országnak ezt a részét. Csak arra használja, hogy ide szorítsa ki a legkilátástalanabb helyzetben lévő rétegeket. A nem cigány népesség elöregszik vagy elköltözik. Mindez valóban azzal fenyeget, hogy lesznek, akik a területi autonómiában látják a probléma megoldását, vagy hogy a romák idővel valamilyen területi autonómiát fognak követelni maguknak, és akár el is szakadhatnak Magyarországtól. (...)

Ehhez politikai öntudatra is szükség lenne, csakhogy a roma pártkezdeményezések elbuktak.

Az etnikai pártok alapítását megértem, de nagyon veszélyes kerülő útnak tartom. Abból azonban, hogy az eddigi pártkísérletek kudarcot vallottak, nem következik az, hogy mindig így is marad. Máshol a világban, más elnyomott kisebbség esetében is úgy volt, hogy sokáig nem ment, aztán egyszer csak sikerült. Ehhez persze az kell, hogy a többségi társadalom ne hagyjon nyitva más lehetőséget. Ha a felemelkedés nem megy együtt, akkor a romák önállóan fogják megpróbálni. Nem állítom, hogy ez mindenképpen bekövetkezik. Annyit mondok, hogy reális lehetőségről beszélek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
br-o
2014. szeptember 22. 16:05
Franciaországban, Angliában tudtommal kiépített kempingek vannak a vándorcigányoknak. Jó dolog a hagyományőrzés, cigány testvéreink!
orion
2014. szeptember 22. 15:16
A rákos daganat sejtjei is sarjadnak. Persze a vetés is sarjad-aztán ki mint vet, úgy arat.
Droite
2014. szeptember 22. 15:16
A szaporulat minosegi javitasara csak és kizarolag a tamogatasi rendszeren keresztul lehet beavatkozni. Eltorolni az alanyi jogu csaladi potlekot Gyes gyed csak munkaviszonybol elmenoknek jar Minden csaladtamogatast a befizetett adobol igenyelhetne vissza a gyerekek utan munka orientalt gyerekvallalas fekete munka kifeheritese munkavallalo erdekelt a bejelentesben Kemenyebbb gyermekjoleti ellenorzesek st csak és kizarolag igy fekezheto meg a haszontalanok szaporodasa..
1000bocs
2014. szeptember 22. 13:22
Jelen pillanatban a cigányok arra nem képesek hogy fél évre előre gondolkodva, a jövőért munkával áldozva a kiskertben a család számára megtermeljék amire szükségük van. Vidéki magyar ember között ismert szabály, ha házad és kerted, netalán kis földed van, egész életedben lesz mit csinálnod. Mindig van javítani, építeni, vetni, gondozni, aratni való. Csak a vidéki cigány az, aki a gazzal benőtt csatorna mellett, a kopár udvaron, a szeméttel és minden mással borított udvarán állva képes lopni a napot és azt állítani, nincs munka, nincs mit csinálni. Kérem szépen, az a helyzet, hogy a saját udvarán most is minden cigány autonóm. Élnek vele?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!