Az MTI nem vehet részt híresztelésben

2016. november 13. 23:33

Ha ellenérdekelt közszereplők azt nyomják egymásról, hogy az egyik anyagyilkos, a másik pedig pedofil, akkor az MTI azt egyszerűen nem adja ki.

2016. november 13. 23:33
Kobza Miklós
Facebook

„Az alábbiakat muszáj megosztanom, mert egyfajta lakmuszpapírként jelzi a netes sajtó totális elhülyülését, és nem mellesleg engem is megrángatnak benne, holott nagyon nem szolgáltam rá, és ezt alant ki is fejtem.

Az a helyzet, hogy Sajó Dávid nem érti azt, amiről ír. Pedig számtalanszor elmagyaráztuk már, és most teszek egy utolsó kísérletet:

1, Az MTI nem vehet részt híresztelésben (vagyis részt vehetne, de akkor folyamatosan vesztené a pereit) - azaz ha ellenérdekelt közszereplők azt nyomják egymásról, hogy az egyik anyagyilkos, a másik pedig pedofil, akkor az MTI azt egyszerűen nem adja ki. Ha valaki Sajó Dávidról beküldené, hogy ő lukacsosra itta az agyát, és ettől teljesen elhülyült, akkor az MTI azt sem közölné, nem adná ki. Vagyis a megalapozatlan állítások nem közlése védi az embert, a személyiségi jogait, és a jó hírnévhez való jogát - de mindenkiét, nem csak Rogánét.

2, Természetesen lehet Rogánt kritizálni, de azt állítani, hogy lopott, azt az MTI felületein nem tudod: hiszen nincsen erre vonatkozó bírósági ítélet. Hozzáteszem, máshol is nagyon necces állítani - így a comment.com-on is, hiszen egy peres eljárásban Sajó Dávidnak kell bebizonyítania, hogy de, Rogán lopott. És mivel ezt nem tudja egzakt módon bebizonyítani, az alábbi cikk sajtópere pl. fix bukó.

3, Bárkit lehet kritizálni, a dolog nem arról szól, hogy a "cselédmédia" szánt szándékkal nem tájékoztat a "lopásról". A történet arról szól, hogy a nyugati kultúrkörben meg vagyunk egyezve egymással: a jog előtti egyenlőség, a joguralom, és a független bíróság előtti számvetés mindenek felett áll. Vagyis attól, hogy Sajó, meg Juhász hinni akarja, hogy Rogán lopott, az még nem bizonyított, és így nem is lehet állítani sem az MTI, sem más médiafelületen, akármennyire is hisznek ők benne.

4, Aki nem hisz nekem - nyilván se Sajó, se Juhász, meg még páran az index-univerzumban - az kérdezzen meg egy jogászt, aki jártas a sajtójogban, a sajtó-helyreigazításokban és a személyiségi jogokban.

5, Lehet, hogy Sajónak meg Juhásznak fáj, de nagyon csúnya világ lenne, ha ők - vagy bárki más - mondhatnák meg mutogatva, ki a tolvaj, ki nem az. Hahó, sokat hivatkozott európai normák, szevasztok.

6, Sajnálom, hogy Sajó (Juhász nyilván politikus, nem is érdekli, illetve eszközként használ fel mindent a céljai érdekében) kihagyta az összes szemináriumot a főiskolán, ahol a felkészült tanárai a PTK, a BTK, a Médiatörvény vonatkozó passzusait ismertették vele - csak ennek számlájára tudom róni, hogy rendkívüli magabiztossággal harsog iszonytató marhaságokat az éterbe, azt a látszatot építve, hogy a közmédiánál mindenki Rogán csicskája, mert csak.

Én se voltam egy nagy stréber soha, de legalább annyi rámragadt, hogy hiszek azoknak a jogászoknak - ismerek jópárat - akiknek ez a szakterülete.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
na még ez is
2017. május 04. 09:56
Az érzés, amikor egy mtva-s hivatásos seggnyaló oktat ki sajtóetikából! Nézett ez mostanában m1-et pl.?
balbako_
2016. december 08. 08:04
Hasonló a nagy garral előadott Mészáros történet is. Csak sajtócímekben íme: "Mészáros Lőrinc luxushajója egy kikötőben horgonyzott Pharaon jachtjával."Csakhogy a hajó, bár azt sugallják,hogy Mészárosé, de azért kiszámolják, "hogy valami fogalmunk legyen a működtetés költségeiről is: 25 csomós sebességnél a leírások szerint óránként 960 litert, 13 csomónál 313 litert eszik a motor. Vagyis aznap például, amikor Mészáros Lőrincék 12 óra alatt tették meg a Dubrovnik–Bar–Dubrovnik útvonalat, kalkulációink szerint 4000 litert elfüstölve, az körülbelül 1 400 000 forintnyi dízelköltséggel járt." Valójában kiderült egy bérjacht! És a lumpen proli elájul a nagybetűkkel kiirt árán 1,4 milliárd forint, aztán, hogy csak üzemanyagban mennyibe kerül. Azon viszont nem, hogy a Magyar Narancs munkatársa saját bevallása szerint ezért utazott Horvátországba, hogy egy magánszemélyt "ellenőrizzen". "Ekkor már lassan egy hónapja figyeltem napi rendszerességgel egy AIS (Automatic Identification System) alapú jachtkövető alkalmazás segítségével, hogy merre jár egy 35 méter hosszú luxushajó. Július elején indultunk útnak egy barátommal Horvátországba, hogy egy információt ellenőrizzünk, mely szerint a jacht Virről indulva a távoli Caprira viszi Magyarország legsikeresebb emberét és a vendégeit. " Csak annyit tennék még hozzá, hogy az útvonal egy bérjacht esetében nem köthető egy bérlő személyéhez. Tehát a megfigyelés bizonyíték nélküli kacsa!
malakka
2016. november 23. 12:25
Ne picsogjatok már annyit. Megnyeritek a választást nagy fölénnyel '18-ban, oszt onnantól ti lesztek a szemétdomb királyai. Ennyi. Ja, hogy nehéz lesz. Igen. De az élet nem habostorta, Pelikán elvtárs.
Akitlosz
2016. november 23. 12:18
Két ismeretlen senki: Sajó vs. Kobza vélemény vitája mitől közügy?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!