A tisztességes baloldal egyben nemzeti is

2020. augusztus 12. 10:06

Erősen nem értek egyet a liberálisok által szorgalmazott Európai Egyesült Államok ötletével.

2020. augusztus 12. 10:06
Thürmer Gyula
Magyar Nemzet

Világjelenség, hogy a napjainkra fősodrúvá vált szélső- és balliberális világnézet lassan teljesen háttérbe szorítja a hagyományos baloldali értékrendet. Ilyen körülmények között van jövője a baloldaliságnak, amit egyszerűen a kisemberek és az elesettek képviseleteként lehet leírni?

Természetesen van. Mi valós problémákkal, és az emberek túlnyomó többsége számára fontos ügyekkel foglalkozunk, mint amilyen a minimálbér emelésének a szorgalmazása, vagy a gazdagok erősebb megadóztatása. Az elmúlt évtizedekben végig a társadalmi egyenlőség elveit vallottuk, kevés párt mondhatja el, hogy ilyen konzekvensen képvisel egy adott értékrendet. Továbbra is a nemzetközi nagytőke és a bankok befolyásával szembeni fellépést tartjuk fontosnak, ugyanis ezek a – jellemzően liberális – érdekcsoportok nem az emberek, a lakosság érdekeit tartják szem előtt.

A tőkés és a munkás szembenállása nem inkább korábbi korszakok jellemző konfliktusa?

Nyilván a nyugati világban az emberek többsége nem él már olyan rossz körülmények között, mint az iparosodás hajnalán, de a nagytőke ugyanúgy érvényesíti az érdekeit, mint akkoriban. Csak ezt nem annyira feltűnően teszi, hanem különböző kifinomultabb destabilizációs kísérletek formájában.

Mit ért destabilizációs kísérletek alatt?

Ennek lehetnek szellemi, politikai, vagy más egyéb formái is. Például a politikailag korrekt nyelvezet, a PC társadalomra erőltetése is olyan dolog, ami a józan gondolkodást befolyásolja, torzítja. Hasonló a mechanizmusa az úgynevezett genderelméletnek is, amely megkérdőjelezi a hagyományos nemi szerepek létjogosultságát, köztük a házasság intézményét is. Ez is egy komoly destabilizációs kísérlet, hiszen végeredményben azt akarja alaptételként elfogadtatni, hogy nincs eleve adott emberi természet, hanem az ember szabadon alakítható lény az őt uraló hatalom érdekei szerint. A liberális tőke, és a bankok befolyásán alapuló ideológia pedig végső soron olyan totális diktatúrát valósíthat meg, mint annak idején Hitler, csak kevésbé feltűnő formában.

Destabilizációs kísérletnek tartja a liberális elit migrációpárti ágendáját is?

Több szempontból is. A bevándorlók jelentette olcsó munkaerő leveri a munkabéreket, ezáltal lerontja az emberek önszervező képességét. Emellett, mivel jellemzően nem az Európai Unió országai közti lakosságcserét szorgalmaznak a nyílt társadalmak hívei, hanem egész más kultúrkörből érkező migránsokat látnának itt szívesen, az ilyen bevándorlók tömegei az identitásunkat lúgoznák ki, ami szintén a társadalom ellenálló képességét csökkentené le.

Furcsa, hogy ezt mondja, hiszen a baloldalt hagyományosan internacionalizmussal kötik össze.

Természetesen fontos a nemzetközi perspektíva is. Tudomásul vesszük, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk. Ugyanakkor már erősen nem értek egyet a liberálisok által szorgalmazott Európai Egyesült Államok ötletével, hiszen már túlzottan összeolvadnának a tagállamok, veszítenének az önazonosságukból, az érdekérvényesítő képességükből. Ez pedig megint csak a nagyvállalatoknak, a bankoknak, és egyéb üzleti köröknek jönne jól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2020. augusztus 13. 10:25
A Fidesz az egyetlen élő, valódi kommunistát a keblére öleli. Röhejes...
ittésmost
2020. augusztus 13. 08:20
"nem értek egyet a liberálisok által szorgalmazott Európai Egyesült Államok ötletével" - nem is tudtam, hogy ilyen normális Thürmer, köszönet neki ezúttal. Valóban, a legnagyobb veszély -amit Dobrev helytartó állandóan károg - aminek célja: a már kezét, lábát, fejét levágott csonkított Magyarország eltüntetése a térképről., beolvasztás egy nemzetek, nemek, emberek ALATTI olvasztótégelybe, amit a anarchikus globalokraták kavargatnak - ez lenne gyönyörű szép áldott hazánkból, a gyönyörű archaikus rendből, teremtett szép világunkból
Akitlosz
2020. augusztus 13. 00:54
A fából vaskarika egyben műanyag is.
Senki Alfonz
2020. augusztus 12. 20:41
Az egyetlen hitvallásához, nézeteihez hűséges politikus a mai magyar bal- és jobboldali tolvajbandák között!!! Parlamentbe vele azonnal, hogy példakép legyen akár fehér holló mintájára is!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!