Választói csömör – és ami következik

2020. december 07. 09:57

A járvány idején sokan elveszítették a bizalmukat a kormányban, a politikai osztályban.

2020. december 07. 09:57
Rostás Szabolcs
Krónika.ro

„A romániai rendszerváltás óta rendezett kilencedik törvényhozási választás leglényegesebb, a hazai politikai-társadalmi viszonyokra mondhatni a legélesebben rávilágító adata a minden eddiginél alacsonyabb, 32 százalék alatti részvétel. Ehhez természetesen alapvetően hozzájárult az embereknek a fertőzéstől való félelme, nagyon sokan egyszerűen nem hitték el, hogy szavazás közben minimális a megfertőződés kockázata. Hatványozottan többen vannak viszont, akik más okból kerülték el a szavazóhelyiségeket: a járvány idején elveszítették a bizalmukat a kormányban, a politikai osztályban.

Elegük lett a megannyi, számos esetben értelmetlennek, de legalábbis túlzónak tartott korlátozó intézkedésből, de mindenekelőtt azokból az ellentmondásokból, hogy az iskolák, éttermek nem tarthatnak nyitva, éjszaka kijárási tilalom van érvényben, a választás napján viszont szinte mindenki szabadon járkálhat, kivéve mondjuk az igazolt fertőzötteket. Az emberek egyre inkább úgy érezték, hogy a választás egyféleképpen kifejezetten a politikusok érdeke, éppen ezért a többség – protestképpen, a büntetés szándékával – a szó szoros értelmében alkalmazta a világjárvány alatt ismételt jelszót, és inkább otthon maradt. És ez alól a magyar emberek sem képeztek kivételt, ez meglátszik a jelentős arányban magyarok lakta erdélyi megyék, települések ugyancsak alacsony szavazási hajlandóságán. Úgy tűnik, részben a jól ismert pártokkal, politikusokkal szemben érzett csömörérzetnek tulajdonítható az országos viszonylatban tényezőnek eddig nem számító AUR berobbanása, a szélsőségesen nacionalista, EU-ellenes üzenetek iránti igény mellett persze.

A szélsőjobboldali társaság vezetői a járványügyi korlátozások kíméletlen bírálatával, maszkellenes fellépésekkel tűntek ki a kampány során, és a román média egy része – élen több hírtelevízióval – úgy adott teret nézeteiknek, számolt be online és offline hőzöngéseiknek, hogy nem tüntette fel: mandátumra pályázó jelöltekről van szó. Elnézve a »díszes« társaságot, a következő négyéves ciklusban minden bizonnyal sokszor leszünk még tanúi a C. V. Tudor-i »magasságokat« idéző, sőt azokat túl is szárnyaló magyarellenes megnyilvánulásoknak és kezdeményezéseknek Románia parlamentjében.

A választás megnyerése ellenére nyilvánvaló, hogy a PSD nem térhet vissza a hatalomba egy év elteltével, ezt az államfő opciói is kizárják, másrészt többséget sem képes kialakítani maga mögött Marcel Ciolacu pártja. Amelyről azonban bebizonyosodott, hogy a járvány miatti elégedetlenséget és felháborodást meglovagolva ismét képes a túlélésre, sőt a következő években kőkemény ellenzéki pozícióban konszolidálhatja is pozícióit.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2020. december 07. 10:25
Az erdélyi magyarok utálják az RMDSZ-t. Az kevés, hogy mi innen Budapestről elhisszük, hogy az RMDSZ megváltozott (ami kb. annyira lehet hiteles egyébként, mint a Jobbik vagy a DK megváltozása, akik most már mégse voltak soha nácik/bolsik), ha az ott élő magyarok szemében hiteltelen a formáció.
monuskaroly
2020. december 07. 10:05
32% ? Az igen. Lehet hogy nem jöttek haza spanyolból, meg olaszból a választópolgárok, akik meg otthon vannak, maximálisan meg vannak elégedve.
Fekete Ló
2020. december 07. 10:03
a szélsőjobb pártot azzal a szándékkal indították, hogy a az előre bemért magyar arányt meghaladják vele s egyben ellensúlyt is képezzenek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!