Azoknak, akik egy oroszbarát ukrajnai kormány hatalomra kerülésében reménykednek

2022. február 20. 08:33

Nem fog javulni a kárpátaljai magyarok helyzete. Sőt, épp az ellenkezője a valószínű.

2022. február 20. 08:33
null
Rácz András
Facebook

„Azok kedvéért, akik abban reménykednek, hogy Ukrajna esetleges katonai veresége és egy oroszbarát(abb) ukrajnai (báb)kormány hatalomra kerülése után majd javulna a kárpátaljai magyarok helyzete: erre semmi garancia nincs. Sőt, éppenséggel az ellenkezője a valószínű, két okból.

Egyrészt, ha kitör a háború, az nem lesz sem kicsi, sem korlátozott. Ukrajna katonai veresége pedig azt jelentené a kárpátaljai magyarok számára, hogy működésképtelen rommá válik az ország, ahol élnek. Szétlőtt erőművek, tönkretett közszolgáltatások, romokban heverő bankrendszer, összeomló gazdaság, elmenekülő külföldi befektetők, tönkrement utak, hidak, vasutak, és persze olyan humanitárius katasztrófa, amit Európában a jugoszláv tragédia óta nem láttunk.... sokkal, sokkal nagyobb lenne, mint amit Oroszország ukrajnai háborújának 2014-es kezdete óta látunk, pedig az sem kicsi. Épp a volt Jugoszlávia példája mutatja, hogy sok évtizedes munka az újjáépítés egy komolyabb háború után. Valóban ezt kívánná bárki a kárpátaljai magyarságnak...?”

 

Nyitókép: Donyeck, 2022. február 19.
Evakuálásra váró emberek egy buszon Donyeckben 2022. február 19-én. Gyenyisz Pusilin, a függetlenségét önhatalmúlag kikiáltó, délkelet-ukrajnai "Donyecki Népköztársaság" vezetője teljes mozgósítást rendelt el. A szakadárok bejelentették, hogy már több mint hatezer embert, köztük 2400 gyereket evakuáltak Ukrajna keleti részéből Oroszországba. A két délkelet-ukrajnai szakadár terület - a "Luhanszki Népköztársaság" és a "Donyecki Népköztársaság" - vezetője az ukrán hadsereg támadási terveire hivatkozva pénteken rendelte el az ott élő nők, gyerekek és idősek tömeges Oroszországba menekítését, jóllehet Kijev tagadta, hogy támadásra készülne ellenük. MTI/AP/Alekszej Alekszandrov

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
radagast
2022. február 21. 14:08
Majd megint lesz egy majdan,csak most forditva!A CIA ügynököket fogják felakasztani a lámpavasra!
TAVIROZSA
2022. február 20. 19:44
"... sokkal, sokkal nagyobb lenne, mint amit Oroszország ukrajnai háborújának 2014-es kezdete óta látunk, pedig az sem kicsi." Hűha, ezt eddig nem is tudtam...
fagyongy.fgy
2022. február 20. 18:47
...igen, ezt próbáltam én is :-)))), de alighanem kapkodva és mellényúlva. Valahogyan csak elszállt az egész. No de nem nagy ügy. Kösz a pátyolgatást, még egyszer!
fagyongy.fgy
2022. február 20. 18:31
A Majdan legforróbb napjait történetesen Erdélyben, az apósoméknál "éltük át", a román média élő közvetítésében. A legmaradandóbb pillanat, amire máig emlékszem, amikor a börtönből frissen kiszabadított "kalácsfonatú" szépasszony hatalmas üdvrivalgás közepette végre a színpadra, a mikrofon elé léphetett... ... eltorzult arccal ordította bele a reflektorfénybe, az "oroszoknak" címezve: ATOMOT NEKIK!... (kicsit mintha meghökkent csendbe borult volna a tér...) ... a román fordító pár pillanatnyit habozott, aztán mondott "valamit" :-)))))) ... arra gondoltam: akármi lesz, NEKÜNK ebből KI KELL MARADNI. Semmi közünk hozzá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!