Blinken amerikai külügyminiszter hívott a meccs után

2022. június 15. 06:14

A globális minimumadóról akart beszélni. Udvarias emberek az amerikaiak.

2022. június 15. 06:14
null
Szijjártó Péter
Szijjártó Péter
Facebook

„Udvarias emberek az amerikaiak, ez tegnap este is bebizonyosodott, mert Antony Blinken külügyminiszter-kolléga néhány másodperccel azután hívott, hogy Turpin sporttárs hármat fújt a sípjába. Természetesen nem a meccsről beszéltünk, de azért a »Hogy vagy?«-ra azt válaszoltam, hogy »Épp most vertük el az angolokat 4-0-ra«. Hívásának témája sokkal inkább a globális minimumadó volt. Elmondtam neki, hogy mi egyáltalán nem vagyunk lelkesek ettől az ötlettől, főleg nem annak jelenlegi formájában, pláne nem a jelenlegi körülmények között.

Az európai gazdaság nagyon komoly kihívásokkal néz szembe a háború miatt, ebben a helyzetben a termelő vállalatokat sújtó újabb adóterhek végzetesek lehetnek. Főleg úgy, hogy a bevezetésre már a jövő év elején sort akarnának keríteni Európában, míg a világ többi részén ki tudja, mikor fogják bevezetni, már ha egyáltalán… Ezért ezzel a döntéssel még egy mélyütést kapna az európai versenyképesség, amit jobb lenne elkerülni. Mindenesetre abban maradtunk, hogy a héten még beszélünk. Mintegy negyed órát telefonáltunk, s mire letettem a telefont, az tele lett gratuláló sms-ekkel a kollégáktól a világ minden égtája felől. Hiába, ez is látszott, a Holdról is…”

Kép forrása: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gytaka
2022. június 15. 17:16
Ebből előbb-utóbb nagy baj lesz! Addig provokálják ezek a jónépet, amíg újra be nem indulnak a gyűjtővagonok... Kinek kell ez?
dezodor
2022. június 15. 14:21
Ühüm. Az off-shore-al kéne valamit globálisan kezdeni.
dakotasámán
2022. június 15. 13:50
"...ebben a helyzetben a termelő vállalatokat sújtó újabb adóterhek végzetesek lehetnek." hát ja. a választási csalási adó, lánykori nevén extraprofit különadó az nem végzetes. szájtépő pincsi, zorbán téged nem az eszedért tűr meg, hanem a nyelvedért.
kispolgarigrofo
2022. június 15. 13:09
kis magyar abszurd :D az extraprofitos cikkek alatt ment a "megmutatjuk a buzi multiknak" itt meg az adóztatás ellen... fura egy dolog a szekértábor logika..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!