Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Ada Kaleh volt a Senki szigete, egy magyarok, törökök és németek lakta sziget a Dunában, amit a vaskapui vízerőmű építésekor örökre elárasztott a folyó.
Ada Kaleh a törökök által lakott kis sziget volt a Dunán, amelyet 1972-ben, a vaskapui vízerőmű gátjának megépítése után vízzel árasztottak el. A sziget Orsova alatt 3 kilométerre helyezkedett el. Neve törökül „erődsziget” vagy „szigetvár” jelentésű. A szigetet tizenhatszor keresztelték át.
Az osztrákok 1669-ben építettek rajta egy erődöt, hogy megvédjék a törökök ellen. 1691-ben Thököly Imre török segítséggel elfoglalta, de a következő évben az osztrákok visszafoglalták. 1699-ben a karlócai békekötés során a sziget török uralom alá került, 1716–1718 között az osztrákoké volt, majd 1738-ban négy hónapnyi ostrom után ismét török kézre került. Az osztrákok 1789-ben visszahódították, de a békekötés során átengedték a törököknek. Ezután a sziget elvesztette katonai jelentőségét.
Az 1878-as berlini kongresszus ennél sokkal délebbre tolta az Oszmán Birodalom határát, s a sziget (Bosznia-Hercegovinához hasonlóan) az Osztrák–Magyar Monarchia megszállása alá került, de továbbra is török területnek számított. „Török-Orsova” lakói különleges jogokkal rendelkeztek. A lakosok adó- és vámmentességet élveztek és nem sorozták be őket. A mecset melletti kaszárnyában az osztrák–magyar hadsereg csapatai állomásoztak.
A Balkán-háborúk befejeztével Ada Kaleh véglegesen elszigetelt területté vált, ezért 1913. május 12-én Dr. Medve Zoltán, Krassó-Szörény vármegye főispánja hadilobogó alatt áthajózott a szigetre és azt a magyar és a közös kormány képviseletében magyar közigazgatás alá vonta. Ennek érvényesítése céljából a korábban is ott állomásozott katonaság mellé két csendőrt rendelt ki. A török kormányt képviselő kormányzót felszólították hivatalos ténykedése beszüntetésére, aminek ő eleget is tett tiltakozása kifejezése mellett. A sziget Újorsova néven Krassó-Szörény vármegye Orsovai járásába beosztott községgé alakult. Ez volt Magyarország utolsó területi gyarapodása az első világháború kitörését megelőzően.