A görög válságról vitatkozik Ausztria

2015. július 07. 15:58

Megosztott az osztrák közélet a Görögországnak nyújtandó további támogatások kapcsán. Werner Faynmann szocdem kancellár arról beszélt: közös Európát és együttes megoldást akarnak, ezért az ajtajuk nyitva áll a görögök előtt. A radikális jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) szerint viszont itt az ideje, hogy kivezessék Görögországot az eurózónából, olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges; az osztrákoknak pedig arról kellene népszavazniuk, hogy adjanak-e Görögországnak további egy centet is akár.

2015. július 07. 15:58

Továbbra is megosztottak az osztrák pártok a görögországi referendum nyomán kialakult helyzet megítélésében.

Werner Faymann osztrák szociáldemokrata kancellár az ORF híradójában arról beszélt, hogy új programot indítani összehasonlíthatatlanul nehezebb lesz, mint az utolsó pillanatig folytatni a tárgyalásokat. Hangsúlyozta: közös Európát és együttes megoldást akarnak, ezért az ajtajuk nyitva áll a görögök előtt. A kancellár reményét fejezte ki, hogy a görög kormány stratégiai javaslatot tesz. Faymann elmondta: olyan gazdaságot támogat, amelyben a legszegényebbek nem fizetnek rá. A nagyobbik kormányzó párt frakcióvezetője, Andreas Schieder szerint érzelmileg meg lehet érteni a görögök akaratát, azonban az európai összetartást szem előtt tartva közös megoldásra kell törekedni.

A nagykoalíciós partner Osztrák Néppártot képviselő külügyminiszter, Sebastian Kurz veszélyes győzelemnek ítélte meg az eredményt, amely szerint emég nehezebbé teszi a jelenlegi helyeztet. A miniszter szerint a szolidaritás nem egyirányú út, és reményét fejezte ki, hogy a görög pénzügyminiszter lemondása annak a jele, hogy Görögország a kompromisszumkészebb utat választja.

Hans Jörg Schelling néppárti pénzügyminiszter szintén kedvezőbb jövőbeli tárgyalási körülményekben bízik. A miniszter véleménye szerint Görögországnak segélycsomag nélkül is mindenképpen reformokra van szükségre. Arról is beszélt, hogy nem látható még egyértelműen, hogy a népszavazás eredménye az Európából kifele vezető utat jelenti vagy egy együttműködőbb közös munkát fog eredményezni. Kijelentette: Európa mindig kész az egyeztetésre, a tárgyalóasztalt Görögország hagyta ott.

A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti képviselője, Harald Vilimsky szerint itt az ideje, hogy kivezessék az országot az eurózónából, olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges. A képviselő szerint a jelenlegi válság az unió tehetetlenségét is mutatja. A párt főtitkára Herbert Kickl szerint az osztrákoknak arról kellene népszavazás tartaniuk, hogy adjanak-e Görögországnak további egy centet is akár.

Az ellenzéki Zöldek vezetője Eva Glawischnig szerint a görög nép nem Európára, hanem a kemény megszorító intézkedésekre mondott nemet.

Az Osztrák Európa-politikai Társaság (ÖGfE) legfrissebb felmérése szerint az osztrákok 56 százaléka az ellen van, hogy az unió további segítséget nyújtson Görögországnak az államadósság leküzdésében, a válaszadók 38 százaléka pedig támogatná a segítségadást. A kutatás szerint 46 százalék kitart amellett, hogy távozzon Görögország az euróövezetből, 41 százalék ezt azonban nem támogatná.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2015. július 08. 07:04
Ne felejtsük el, hogy Tusk most a lehető legrosszabb módon "egyngeti" az ellentéteket, amikor fenyegetőzik és ultimátumokat üzenget a görög félnek arra az esetre, hogy ha vasárnapig nem jönne létre megállapodás. Szerencsétlen nem tudja, hogy a megállapodás két félen múlik? A görögök is megállapodnának, csak más feltételekkel, mint az eddigi hitelezőik. Amazoknak miért nem üzenget Tusk? Miért nem küld nekik is ultimátumokat? Mert tőlük kapja a busás honoráriumait? Pénzért mindet, bármit...?
Akitlosz
2015. július 07. 19:05
A vörösök Ausztriában is vörösök, mint mindenhol. Csinálnak egy politikát 6 éve. Hatástalan, eredménytelen. Megoldásuk? Csinálni ugyanazt tovább. :-(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!