Szijjártó: Azért tiszteljük Modit, mert a nemzetét teszi az első helyre

2020. január 16. 11:38

Jó dolog a patriotizmus – jelentette ki a magyar miniszter egy indiai televíziónak adott interjújában.

2020. január 16. 11:38

Az indiai Republic TV-ben adott kedden interjút az országban tartózkodó magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki arra a kérdésre, miszerint sok egyezés van a két kormány politikája között, úgy fogalmazott: „Nagyon tiszteljük Modi indai kormányfőt, tiszteljük a patrióta politikusokat. Mi nem tekintünk a patriotizmusra úgy, mintha az valamilyen veszélyes dolog lenne.” Majd arról beszélt, hogy a „liberális tömegmédia” és „liberális politikusok” állítják be, mintha valami „rossz és veszélyes lenne”. „Mi teljesen másképpen vélekedünk erről.”

Szerinte azért is jó a patriotizmus, mert ők tisztelik egymást, majd természetesnek vette a szavai szerint, hogy Trump korábbi jelmondata az „Amerika első!” volt. „Mi mást is mondhatna?” – tette hozzá. Majd a csütörtöki, Modival való találkozójáról úgy fogalmazott: nagy nagy várakozással tekint elé, ugyanis felismerték az azonos megközelítési pontokat a globális politikát és gazdaságot illetően, azzal a megkötéssel, hogy India egy nagyhatalom, míg Magyarország egy kis ország.

Azzal kapcsolatban, hogy a patriotizmus mellett a magyar kormányfő által emlegetett nacionalizmus sincs túl jó fényben feltüntetve a nyugati médiában, Szijjártó Péter úgy fogalmazott: szerinte tévednek, ugyanis úgy véli, a nacionalizmus azt jelenti, hogy valaki szereti azt a nemzetet, amiben él, és első helyre helyezi. Hozzáteszi, azért óvatosan használják ezt a szót a média miatt, ezért is inkább a patriotizmust használják helyette, de mindig is nagy tisztelettel figyelték azokat a megválasztott vezetőket, akik „első helyre teszik a saját nemzetüket”.

(Mandiner)

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tindentnet
2020. január 20. 16:02
M︆︆︆︆︆o︆︆︆︆o︆︆︆︆︆X︆︆i︆︆︆.︆︆︆︆︆n︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
arerol
2020. január 20. 10:52
M︆︆︆︆o︆︆︆︆︆o︆︆︆X︆︆i︆︆︆︆.︆︆n︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
clusedic
2020. január 20. 05:52
M︆︆︆︆o︆︆︆︆o︆︆︆︆X︆i︆︆.︆︆︆n︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
diochrondie
2020. január 20. 00:50
M︆︆︆︆o︆︆︆︆︆o︆︆X︆︆︆︆︆i︆︆.︆︆︆︆︆n︆︆︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!