Szigorúbb migrációs politikát látnának szívesen a holland liberálisok

2021. február 05. 10:56

Hollandia nagyobbik kormánypártja továbbra is kritikus a közép-európai országok migrációs politikájával kapcsolatban, pedig a Mark Rutte miniszterelnök által vezetett Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért is a szigorúbb bevándorláspolitika mellett kötelezte el magát.

2021. február 05. 10:56
null

Bente Becker, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) migrációért felelős alsóházi képviselője részletesen nyilatkozott a párt migráció- és menekültpolitikai elképzeléseiről. A Trouw napilapnak adott interjúban a politikus aláhúzza, hogy a migrációra adandó megfelelő válasz érdekében egyszerre több eszközt is be kell vetni, vagyis harmadik államokkal való megállapodásokra, átgondolt vízumpolitikára, illetve fejlesztési segélyezésre is szüksége van. A közös uniós fellépes azonban továbbra is a siker záloga. 

Ha azonban uniós szinten nem sikerül megállapodni, akkor a VVD kész lenne egy mini-Schengen létrehozására, vagyis

migrációs válság esetén Hollandia le tudná zárni a határait, miközben nem veszélyeztetné a kereskedelmet.

Becker meglátása szerint a tagállamoknak el kell fogadniuk, hogy az Európai Unió nem egy olyan csomag, amelyből csak az előnyöket kell kivenni. A kelet-közép-európai tagállamok mégis ezt teszik, hiszen a személyek szabad mozgását akarják, de nem fogadnak be menekülteket, és a felelősséget Németországra tolják. A mini-Schengen koncepciója talán ezen országokat is arra ösztönözheti, hogy változtassanak a hozzáállásukon – véli a liberális politikus. 

A VVD ugyanakkor a segítséget a probléma forrásához vinné, a menekülteket a származási országukhoz legközelebbi biztonságos országban szeretne segíteni,

ezzel ugyanis elejét lehetne venni az embercsempészek akcióiknak. Abban az eseten viszont, ha áttelepítésre jogosultakról van szó, akkor előzetesen meg kell vizsgálni annak Hollandiai támogatottságát is. Becker véleménye szerint attól egy ország nem lesz emberségesebb, ha megnyitja határjait, mivel ez önmagában egy olyan veszélyes utazást jelent a migránsok számára, melynek végén lehet, hogy nem is kapják meg a menekültstátuszt. Érthető, hogy sokan egy jobb élet reményében indulnak el Európa felé, azonban Hollandiában nincs mindenkinek hely, különösen igaz ez a biztonságos országokból érkezőkre. 

Az integrációs kihívásokkal kapcsolatban Becker kiáll pártja azon elképzelése mellett, amely szerint

meg kell szüntetni a menekültstátuszban részesülők előnyét a szociális bérlakások kiutalásánál.

Helyette speciális befogadóállomásokat kell létesíteni, ahol biztosított minden menekült szálláshelye. A politikus ezt a lépést azzal magyarázza, hogy azok a környékek, ahol a menekültek szociális lakást kapnak, általában nem túl sokszínű népességűek, ez pedig hátráltatja az integrációt. Továbbá a bérlakások alacsony száma miatt a menekültstátusszal rendelkezők előnye komoly konfliktusforráshoz vezet az újonnan érkezők és a többségi társadalom között. 

A vázolt koncepció nyomán az újságíró kérdőre vonja a politikust, mondván, hogy a VVD és a Geert Wilders  által vezetett Holland Szabadságpárt migrációs politikával kapcsolatos elképzelései között áthallások vannak. Becker azonban a feltételezést azzal utasítja vissza, hogy hatalmas a különbség a két párt bevándorlási politikája között, mivel a Szabadságpárt Hollandia Unióból történő távozását tartja a migrációs kihívások egyetlen valós megoldásának, ezzel szemben a VVD szerint ez negatívan érintené a holland érdekeket. Hollandiában március 17-én tartanak választásokat, ahol a szavazópolgárok véleményt mondhatnak Mark Rutte kormányfő 11 éves politikai eredményeiről.  

Szemlézte Gergi-Horgos Mátyás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2021. február 24. 18:44
ezek nagyon hülyék... vagy legalábbis van az a pénz, amiért ilyen hülyék... talán kiderül majd egyszer...
dglaj
2021. február 11. 21:46
Sajna, de csak addig érdekli az emberek véleménye, míg meglesz az eredmény, utána folytatja azt amit eddig is tett. Magyarán porhintés, pestiesen parasztvakítás...
Ninini
2021. február 10. 17:19
Ahha. Választásokig. Aztán minden megy tovább.
luzitanxaver
2021. február 10. 13:49
Pontosan. Az alvásklinika mindig működésbe lép, de csak a megfelelő időben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!