Törökország új katonai offenzívát indított a Kurdisztáni Munkáspárt ellen

2021. április 24. 21:58

Az offenzíva célja „a gyilkosbanda kiirtása” – fogalmazott Erdogan.

2021. április 24. 21:58
null

Törökország újabb katonai offenzívát indított az észak-iraki hegyekben megbúvó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet fegyveresei ellen – közölte a TRT állami televízió szombaton.

A katonai művelet a határon található törökországi Hakkari városa elleni légi- és tüzérségi csapásokkal indult pénteken este. Az offenzívát, amelyben különleges egységeket, harci drónokat és helikoptereket is bevontak, szombaton kiterjesztették az iraki Kandil-hegységre is.    

Ankara tiszteletben tartja Irak területi épségét

Recep Tayyip Erdogan török elnök az Anadolu hírügynökségen keresztül közzétett videóüzenetében közölte, hogy több terroristát sikerült ártalmatlanítani. Úgy fogalmazott, hogy az offenzíva célja „a gyilkosbanda kiirtása”. Mindemellett hangsúlyozta, hogy Ankara tiszteletben tartja Irak területi épségét. Sem Bagdad, sem a félautonóm iraki Kurdisztán egyelőre nem reagált a történtekre. Az iraki vezetés korábban azzal vádolta Törökországot, hogy katonai műveletével megsérti szuverenitását.    

Bár a Kurdisztáni Munkáspárt főhadiszállása az Irak északkeleti részén fekvő Kandil-hegységben van, a szervezet Délkelet-Törökországban tevékeny, ahol 1984 óta folytat fegyveres felkelést a kurd kisebbség függetlenségéért. A török hadsereg az elmúlt két évben rendszeresen hajtott végre a mostanihoz hasonló műveleteket az iraki határ túloldalán.

Több tízezer ember esett már áldozatául a konfliktusnak 

A PKK-t Törökországon túl az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tartja. A török biztonsági erők és a PKK közötti több évtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket. Ankara azt állítja, hogy a PKK harcosai az év elején a török biztonsági erők 13 tagját ejtették túszul, akiket aztán a határvidéken kivégeztek. A holttesteket február elején találták meg szintén egy katonai művelet során. A PKK ezzel szemben azt állítja, hogy ezek az emberek a török légierő bombázása közben vesztették életüket.

(MTI)

Kép forrása: MTI / EPA / Elnöki sajtószolgálat

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Káder János
2021. április 25. 08:34
Fasszopó Erdogan .
borsika
2021. április 25. 07:28
A kurdoknak kéne már végre egy ország. Jobban megérdemelnék, mint az ukránok, akik kaptak ajándékba, és nem tudnak vele mit kezdeni.
balbako_
2021. április 25. 06:07
Miután az EU fizeti az adót a Pasának futja is rá.....
Paul
2021. április 25. 03:39
Vesszen a török.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!