A férfihormon-túltengéssel rendelkező női olimpiai bajnoknak adott igazat Strasbourg

2023. július 11. 14:23

Egyelőre nehéz megjósolni, hogy a döntés milyen hatással lesz a sportvilágra.

2023. július 11. 14:23

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága igazat adott a kétszeres olimpiai bajnok dél-afrikai atlétának, Caster Semenyának, aki a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) és a Svájci Szövetségi Bíróság által elutasított keresete után fellebbezett. A női 800 méter londoni és riói aranyérmese a svájci bíróságnál a CAS azon döntésének hatályon kívül helyezését szerette volna elérni, mellyel a sportdöntőbíróság helyben hagyta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) nők tesztoszteronszintjére vonatkozó szigorú szabályozását.

A WA 2018-ban határozott úgy, hogy 400, 800 és 1500 méteren nem indulhatnak olyan női versenyzők, akiknek magas a tesztoszteronszintjük, csak ha gyógyszerekkel korlátozzák annak mértékét. Márpedig Semenya hiperandrogenizmussal küzd, ami nők esetében akkor diagnosztizálható, amikor a szervezetben a férfi hormonok aktivitása a normál érték fölé kerül. Egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteronszint. 

Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, az állóképességet befolyásoló hemoglobinszintet.

A Emberi Jogok Európai Bírósága a keddi ítélethirdetéskor megállapította, hogy a 32 éves sportolót – aki nem akarta alávetni magát az új szabályozásnak – többször is diszkriminálták.

Hogy a mostani döntés milyen hatással lesz a sport világára, illetve hogy hatással lesz-e egyáltalán, azt egyelőre nehéz megjósolni. A WA mindenesetre máris jelezte, hogy nem változtat az ominózus szabályozáson, de arra ösztönzi a svájci kormányt, hogy vigye az Emberi Jogok Európai Bírósága nagykamarája elé az ügyet, egy végleges döntés reményében.

(MTI)

Nyitókép: Fabien Dubessay / AFP


 

 

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bi Tang Tomee
2023. szeptember 25. 11:39
Ez az izé ránézésre is egy hím majom, aki nőnek álcázza magát.
Wahari
2023. július 12. 07:39
Valamiért kimaradt, hogy Semenya kisasszony még leszbikus is, mivel egy nőt vett feleségül. Érdekes, hogy valakinek nő létére farka van és magas tesztoszteronja, majd egy nőt vesz feleségül. Teljesen természetes, hogy a bíróság neki adott igazat. Csodálatos!
bispora
2023. július 11. 20:58
A strasbourgi emberjogi bíróság woke aktivisták gyülekezete. Gender alapon döntöttek, pedig biológiai alapon kellett volna állást foglalniuk. Szégyen!
Málaga21
2023. július 11. 19:31
Töke van? Akkor obamának jó lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!